NFL - Visszaszerezték Brady történelmi labdáját

Sport, 2021.10.27

Visszakerült a "jogos" tulajdonosához, Tom Bradyhez az a labda, amellyel a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) legnagyobb sztárja vasárnap pályafutása 600. touchdown-passzát adta.    

Az ESPN beszámolója szerint a Chicago Bears elleni győztes összecsapáson a játékszer Mike Evans hat pontot érő elkapását követően a lelátón helyet foglaló Byron Kennedy kezébe került, az illetékesek azonban gyorsan alkudozásba kezdtek annak érdekében, hogy visszaszerezzék.

A beszámolók szerint végül a szurkoló a labdáért cserébe kapott két Tom Brady által dedikált mezt és egy sisakot, az elkapó Evans által aláírt mezt, illetve a mérkőzésen viselt cipőjét, egy 1000 dolláros kupont, amelyet a csapat szurkolói boltjában válthat be, két bérletet a gárda hátralevő idei mérkőzéseire és a következő szezonra, valamint 62 ezer dollár értékű bitcoint.

Érdekesség, hogy a szurkolót megszólaltatta az NFL hivatalos csatornája is, melyen azt mondta, nagyon szeretne valamikor Bradyvel közösen golfozni.

A 44 éves Brady az NFL abszolút csúcstartójaként eddig hétszer nyerte meg a Super Bowlt, és a bajnoki döntők után ötször választották meg a finálé legértékesebb játékosának. Ő az első az NFL történetében, aki a touchdown-passzokban elérte a 600-as határt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!