Női asztalitenisz BL - Ismét kikapott a címvédőtől a Budaörs

Sport, 2018.11.16

Akárcsak az idegenbeli mérkőzésen, hazai környezetben is kikapott a címvédő horvát Dr. Casl gárdájától a Budaörs a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában pénteken.

Az újabb vereség egyben azt is jelenti, hogy a magyar együttesnek már csak minimális, matematikai esélye maradt arra, hogy továbblépjen az A csoportból.

A zágrábiaknál a hongkongi Tu Hoj-kem, a portugál Yu Fu és a horvát Dorina Srebrnjak állt asztalhoz, míg a hazaiaknál - szokás szerint - csak magyar játékosok alkották a csapatot.

Kezdésként Pergel Szandra nagy meglepetésre három szettben legyőzte a világranglistán 14. Tut, majd Nagyváradi Mercédesz ugyanilyen simán kikapott Yutól. Az első igazi csata a harmadik párban, a gyermeke születése után idén visszatérő Lovas Petra, valamint Srebrnjak mérkőzésén alakult ki. Itt a vendégek játékosa 0-2-ről egyenlített, de aztán a döntő játszma ismét Lovasé lett, ezzel újra előnybe került a Budaörs.

A folytatásban Pergel ugyan Yutól is elvett egy szettet, de kikapott, így Fazekas Mária és Tu meccse döntött a győzelemről. Ez a találkozó nagyobb küzdelmet hozott a vártnál, végül azonban érvényesült a papírforma, így a horvát gárda nyerte a közel háromórás összecsapást.

A csoport harmadik tagja az ETTU Kupa aktuális bajnoka, a Metz TT. A Budaörs november 30-án a francia csapat otthonában zárja a csoportküzdelmeket, és csak nagyon fölényes sikerrel tudná biztosítani a nyolc közé kerülését.

A négy hármas csoportból az első két-két együttes jut tovább a negyeddöntőbe, a harmadikok átkerülnek az ETTU Kupába.

Eredmény:

A csoport:
SH-ITB Budaörsi 2i SC - Dr. Casl (horvát) 2-3
---------------------------------------------
Pergel Szandra - Tu Hoj-kem 3-0 (9, 10, 5)
Nagyváradi Mercédesz-Yu Fu 0-3 (-5, -11, -7)
Lovas Petra-Dorina Srebrnjak 3-2 (9, 6, -9, -5, 5)
Pergel-Yu 1-3 (-5, 10, -2, -5)
Fazekas Mária-Tu 2-3 (-4, 13, -9, 4, -4)


A csoport korábbi eredményei:
Dr. Casl-Budaörs 3-0
Metz TT (francia)-Dr. Casl 2-3
Budaörs-Metz 0-3

A csoport további programja:
Dr. Casl - Metz, november 23.
Metz TT - SH-ITB Budaörsi 2i SC, november 30.

Az állás: 1. Dr. Casl 6 pont/3 mérkőzés, 2. Metz 3/2 mérkőzés (5-3), 3. Budaörs 3/3 (2-9)

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!