Női kézilabda Eb - Háfra Noémi is kihagyja a tornát

Sport, 2022.10.18

Szöllősi-Zácsik Szandra után egy újabb balátlövőről, Háfra Noémiről derült ki, hogy sérülés miatt kihagyja a novemberi női kézilabda Európa-bajnokságot.

A magyar szövetség kedden jelentette be, hogy a dán Odense HB játékosára térdsérülés miatt biztosan nem számíthat Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, aki kedden hirdette ki 21 fős keretét az Európa-bajnokság előtti felkészülésre.

"Sajnos a balátlövők közül ketten is megsérültek az elmúlt időszakban, ami nem könnyíti meg a helyzetünket. A legnagyobb kihívás számunkra az Eb-n ennek a pozíciónak a hatékony megoldása lesz" - mondta Golovin.

A csapat október 24-én kezdi meg a közvetlen felkészülést, 29-én Románia, 31-én pedig Németország ellen lép pályára edzőmeccsen, Tatabányán. A válogatott november 2-án utazik Ljubljanába, ahol 4-én Svájccal, 6-án Horvátországgal, 8-án pedig Norvégiával találkozik a csoportkörben. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

A kontinenstornára húsz játékos nevezhető, közülük mérkőzésenként 16-an léphetnek pályára. A szeptemberben kihirdetett 35 fős bő kereten belül további cserékre van lehetőség az Európa-bajnokság alatt a csoportkörben, a középdöntőben és a döntő hétvégén két-két játékos erejéig.


A magyar női válogatott kerete az Eb-felkészülésre:

kapusok:
Janurik Kinga (Ferencváros), Szemerey Zsófia (Mosonmagyaróvár), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)

jobbszélsők:
Faluvégi Dorottya (Győr), Győri-Lukács Viktória (Győr), Töpfner Alexandra (Debrecen)

jobbátlövők:
Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (Ferencváros), Planéta Szimonetta (Debrecen)

irányítók:
Kuczora Csenge (Vác), Tóth Eszter (Mosonmagyaróvár), Vámos Petra (Debrecen)

beállók:
Bordás Réka (Debrecen), Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)

balátlövők:
Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok), Hornyák Dóra (Debrecen), Kácsor Gréta (Debrecen)

balszélsők:
Fodor Csenge (Győr), Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Győr)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!