Női kézilabda Eb - Kuczora: ugyanúgy nyerni akarunk, mint a szlovénok

Sport, 2022.11.15

Kuczora Csenge szerint bár a magyar női kézilabda-válogatott számára tét nélküli lesz a Szlovénia elleni mérkőzés az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, szerdán, ettől függetlenül a csapat ugyanúgy meg akarja szerezni a két pontot, mint az elődöntőbe jutásra pályázó társházigazdák.

"A házigazda ellen nyilván nehéz dolgunk lesz, nagyon kell küzdenünk, semmiképpen nem szabad feladnunk, mert semmi veszítenivalónk nincs. Bár számunkra tét nélküli lesz a meccs, de nekünk is nagyon kell a győzelem, mi is ugyanúgy meg akarjuk szerezni a két pontot, mint ők" - nyilatkozta kedden az MTI-nek a váci irányító.

A magyarok a csoportkörben 33-28-ra nyertek Svájc ellen, Horvátországtól 21-18-ra, a címvédő Norvégiától 32-22-re kaptak ki, így pont nélkül jutottak a középdöntőbe, ahol Dániától 29-27-es, Svédországtól pedig 30-25-ös vereséget szenvedtek. Az utolsó fordulóban, szerdán 15.30-tól a társházigazda Szlovénia lesz az ellenfél, de hétfőn eldőlt, hogy a magyar szövetség által meghatározott célt, a nyolc közé kerülést nem tudja a válogatott teljesíteni.

Amennyiben nem sikerül legyőzni a szlovénokat, megismétli eddigi legrosszabb helyezését az együttes, amely 2016-ban lett 12. a kontinenstornán. Ha a pontszerzés sem jön össze szerdán, az eddigi legrosszabb szereplését is megismétli a nemzeti csapat, ugyanis az 1996-os dániai Európa-bajnokságot zárta egy győzelemmel és öt vereséggel.

Kuczora hangsúlyozta, ismerik következő ellenfelüket, a közelmúltban két edzőmérkőzést is játszottak velük. Szeptember 29-én 22-22-es döntetlen lett a celjei találkozó végeredménye, október 1-jén pedig 21-19-es szlovén siker született Ljubljanában.

"Annál sokkal többet tudunk, mint amit ott mutattunk. Most már sokkal jobb, összeszokottabb a támadójátékunk, mert akkor még nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Ha azt a védekezést megtartjuk, és olyan kevés gólt kapunk, támadásban pedig a mostani formánkat hozzuk, akkor jó mérkőzés lehet" - vélekedett az irányító.

A svédek elleni, hétfői találkozóról elmondta, az első félidő sokkal jobb volt, és bár agresszív védekezéssel találták szemben magukat, erre készültek, tehát semmi meglepő nem volt benne. Hozzátette, megtalálták a helyzeteket azokon a helyeken, amelyekről előzetesen beszéltek, azt viszont egyelőre nem tudja, mi az oka a gyengébb második felvonásnak.

"Az akarással nem volt probléma, de valami plusz hiányzott a játékunkból. Lehet, hogy egy ember teljesítménye, lehet, hogy még egy védés" - magyarázta.

Kuczora az első négy meccsen harminc lövésből 11 gólt szerzett, hétfőn viszont hétből ötször talált be, vagyis javult a hatékonysága. Mint megjegyezte, támadásban előrelépést látott a teljesítményén, védekezésben viszont még bőven voltak hibái.

A támadáshatékonysága kapcsán elmondta, még jobban sulykolták belé, el kell hinnie, hogy bemegy a lövése, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány amúgy is mindig valami biztatót mond neki, próbálja megtalálni a megoldást a hibák után.

"Szerintem nem szabad még jobban lehúzni egy játékost, és ezt nagyon jól csinálja. Most sokkal jobban akartam, hogy bemenjen, fejben még jobban el tudtam dönteni" - nyilatkozta.

Albek Anna a svédek elleni meccsen kapta eddig a legtöbb játékidőt, és öt kísérletből két gólt szerzett. Elmondta, részben sikerült segítenie a csapatot, részben nem, és bár többet várt magától, örült, hogy bízott benne a kapitány és adott neki játéklehetőséget.

"Még bennem sem szakadt át az a bizonyos gát. Tegnap úgy éreztem, nem voltunk annyira acélosak védekezésben, mint az előző két meccsen" - vélekedett a Mosonmagyaróvár jobbátlövője, akit már hatszor kiállítottak a tornán. Erről azt mondta, magasabban van a súlypontja, mint egy alacsonyabb játékosnak, ezáltal többször találkozik a karja az ellenfelek nyak körüli testrészeivel.

"Lábbal még nem vagyok elég gyors, hogy felvegyem az egy-egyeket egy olyan dinamikus játékossal szemben, mint például a svéd Jamina Roberts, másrészt voltak olyan kiállítások is, amik nem voltak jogosak" - vélekedett.

Albek emlékeztetett, hogy a nyári felkészülés után térdsérülés miatt öt hétig nem játszhatott, ezért csak két bajnoki meccsen léphetett pályára az Európa-bajnokság előtt.

"Nagyon sajnálom, mert ha az nincs, jobb állapotban jöhettem volna a válogatottba. Érzem a lábaimon, hogy még nincs bennem a kellő dinamika. Próbáltam az összetartás első hetében visszaszerezni a robbanékonyságot az edzéseken, de még nem százszázalékos" - ismerte el.

A jobbátlövő eddig 14 kísérletből három gólt dobott. Mint kiemelte, a magabiztosság együtt jár azzal, hogy fizikálisan fittnek érzi magát a játékos, illetve még tapasztalatokat kell szereznie olyan jó kapusokkal szemben, mint például a norvég Katrine Lunde, hogy magabiztosan, önbizalommal telve vállalkozzon.

"Akkor sosem szokott baj lenni a lövésekkel, mert teljesen máshogy ugrok fel. Azt kellene tudatosítanom magamban, hogy meg tudom csinálni, mert már ezerszer megcsináltam, és tudom, hogy jó vagyok benne. Néha még egy kicsit túlizgulom a szituációkat, de próbálok dolgozni ezen minden meccsen, és ezek a tétmérkőzések nagyon jók arra, hogy ebben is fejlődjünk mindannyian" - nyilatkozta.

A szlovénok elleni találkozón Tóth Eszter biztosan nem fog játszani, a Mosonmagyaróvár irányítója ugyanis egy kisebb izomhúzódás miatt elhagyta a válogatottat és hazatért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!