Női kézilabda ifjúsági-vb - Elveszítette a döntőt a magyar válogatott

Sport, 2018.08.19

A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott ezüstérmes lett a Lengyelországban rendezett korosztályos világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 29-27-re kikapott a címvédő Oroszországtól.

Bohus Beáta szövetségi edző csapata a csoportküzdelmek során Svédországot, Chilét, Horvátországot, Egyiptomot és Dániát is legyőzte, a nyolcaddöntőben Ausztriát, a negyeddöntőben Spanyolországot, az elődöntőben pedig a Koreai Köztársaság csapatát búcsúztatta, vagyis százszázalékos mutatóval jutott a fináléba.

Bohus Beáta a szövetség honlapján kifejtette, a csapatnak az ezüstéremmel sincs szégyenkeznivalója.

"Az viszont bánt, hogy pont a döntőben nem sikerült úgy teljesítenünk, mint korábban, nagyon sok hibát vétettünk. Sajnos most megmutatkozott, hogy ezek a lányok a magyar bajnokságban kevés olyan éles mérkőzést játszanak, amelyeken hozzászokhatnának ahhoz, hogy egy-egy mozdulatnak, nüansznak mekkora jelentősége lehet. Ennek ellenére biztos, hogy ez a csapat nagyon erős juniorválogatottá fog nőni" - jelentette ki a tréner.

A magyar női kézilabda-utánpótlás idei sikersorozata július elején kezdődött, amikor a serdülő válogatott megnyerte a svédországi nyílt Európa-bajnokságot, majd a juniorok július közepén százszázalékos teljesítménnyel szereztek aranyérmet a debreceni világbajnokságon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!