Női kézilabda MK - Az FTC trófeával vigasztalódna, a Győr duplázna Debrecenben - ELŐZETES

Sport, 2022.05.27

A címvédő Győri Audi ETO KC három év után ismét duplázna, a Ferencváros viszont trófeával vigasztalódna a női kézilabda Magyar Kupában, amelynek négyes döntőjét szombaton és vasárnap rendezik a debreceni Főnix Arénában.

Az elődöntő március közepén megtartott sorsolásán a két csapat elkerülte egymást, a fővárosiak a Siófokkal, a győriek pedig a Dunaújvárossal találkoznak az első napon. Abban mind a négy klub képviselője egyetértett, hogy szinte biztosan az ETO és az FTC kerül majd a fináléba.

A két együttes legutóbb a bajnokságban játszott egymással, és április közepén a Ferencváros házigazdaként 29-24-re nyert. A Magyar Kupa négyes döntőjében rendszerint megmérkőznek egymással: 2017-ben döntetlent követően hétméteresekkel a fővárosiak nyerték a finálét, egy évvel később a győriek ugyancsak hétméterespárbajban vágtak vissza az elődöntőben. A 2019-es döntőt rendes játékidőben három találattal nyerte meg az ETO, majd a következő esztendőben a koronavírus-járvány miatt elmaradt a torna. Tavaly az elődöntőben 29-25-ös győri siker született.

A Ferencváros idén a negyeddöntőig sem jutott el a Bajnokok Ligájában, az NB I-ben pedig rosszabb gólkülönbsége miatt lemaradt az aranyéremről, így a Magyar Kupában szerezheti egyetlen trófeáját a mostani idényben. A bajnok győriek három év után duplázhatnak ismét, sőt akár a triplázás is összejöhet nekik, hiszen a jövő hét végén a budapesti MVM Dome-ban rendezik a BL négyes döntőjét, amelyben ők is ott lesznek.

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője a magyar szövetség honlapján úgy fogalmazott, az MK négyes döntők mindig speciálisak az idény során, hiszen csak ekkor játszanak két nap alatt két tétmérkőzést.

"Szeretnénk aranyérmet szerezni Debrecenben, de ehhez előbb a Siófokon kell túljutnunk, és már ezt a meccset sem vehetjük félvállról. Az elmúlt években a kupa hétvégéje mindig az idény közben volt, most azonban a bajnokság lezárását követően lesz. Azt hiszem, ez külön rangot ad az eseménynek" - nyilatkozta.

Győri kollégája, Ambros Martín arról beszélt, egy héttel a budapesti BL négyes döntő előtt remek alkalom lesz számukra a debreceni MK-torna a kétnapos meccsterhelés modellezésére.

"Nyilván emellett fontosabb az, hogy megvédhetjük az elsőségünket is. Az a célunk, hogy újra elhódítsuk a trófeát. A Dunaújváros ellen nem lesz sétagalopp az elődöntő, ettől függetlenül továbbjutást várok" - közölte a spanyol szakvezető.

Uros Bregar, a Siófok KC edzője szerint csapata teher nélkül léphet pályára Debrecenben, hiszen számukra már az is óriási dolog, hogy sikerült a legjobb négy közé jutniuk.

"A négyes döntő hétvégéinek mindig speciális hangulatuk van, egy picit olyan ez, mint egy kézilabdafesztivál. Nincs teher rajtunk, nem mi vagyunk az esélyesek az elődöntőben, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük a Ferencváros dolgát. Ha sikerül érmet szereznünk, akkor nagyon boldogok leszünk, szeretnénk szépen zárni az évet" - közölte a szlovén tréner.

Vágó Attila, a Dunaújváros szakvezetője azt mondta, nagy sikerként élik meg a négyes döntőbe jutást, hiszen csapatuk évek óta nem volt tagja az elődöntő mezőnyének. Hangsúlyozta, ez a rangos esemény méltó lezárása lehet az idei szezonjuknak.


A női Magyar Kupa négyes döntő programja:

---------------------------------------

szombat:

elődöntők:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Siófok KC 15.45
Győri Audi ETO - Dunaújvárosi Kohász KA 18.15

vasárnap:

helyosztók:
a 3. helyért 15.00
döntő 17.45


Az eddigi MK-győztesek:

-----------------------
15-szörös: Győri ETO KC
12-szeres: Ferencváros, Vasas SC
5-szörös: Debrecen, Dunaújváros
3-szoros: Bp. Spartacus SC
2-szeres: Vörös Lobogó, Magyar Posztó, TFSE, Bakony Vegyész
1-szeres: Bp. Vörös Meteor, Bp. Szikra, Goldberger SE, Építők KC


A legutóbbi tíz döntő:

----------------------
2011, Győr: Győr-Debrecen 29-21 (12-14)
2012, Győr, Győr-Békéscsaba 42-22 (22-11)
2013, Veszprém: Győr-Ferencváros 36-28 (17-11)
2014, Dabas: Győr-Ferencváros 34-29 (18-14)
2015, Győr: Győr-Ferencváros 29-23 (15-14)
2016, Szigetszentmiklós: Győr-Érd 33-27 (16-12)
2017, Kecskemét: Ferencváros-Győr 34-32 (16-15, 29-29) - hétméteresekkel
2018, Budapest: Győr-Érd 27-23 (12-13)
2019, Debrecen: Győr-Ferencváros 32-29 (18-11)
2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg.
2021, Veszprém: Győr-Debrecen 29-23 (15-13)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!