Női kézilabda-vb - Az izgatottságot és a feszültséget kellett legyőzniük a magyaroknak

Sport, 2021.12.03

Klujber Katrin szerint a feszültséget, Vámos Petra szerint az izgatottságot kellett legyőzniük a magyar női kézilabda-válogatott tagjainak a Szlovákia ellen 35-29-re megnyert mérkőzésen a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában.

A csütörtök esti találkozó után a 11 lövésből hét gólt szerző Klujber úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogyan kezdenek egy versenyt, és természetesen az is, hogy nyerjenek, hiszen ez befolyásolja azt is, milyen hangulattal várhatják a többi mérkőzést.

"Az elején még egy kicsit feszültek voltunk, vannak olyan játékosok a csapatban, akikkel nem sokat voltunk együtt vagy még nem jártak világversenyen, ez nyilván befolyásolja a játékunkat. A második félidőben szerintem megtaláltuk egymást, ez hozta ki a két csapat közti különbséget" - mondta a Ferencváros jobbátlövője.

Az irányító Vámos Petra elmondta, volt bennük egy kis izgalom, hiszen ez volt az első mérkőzésük a tornán, de örömteli, hogy a 16-16-os döntetlenről indult második félidőben mérsékelni tudták a hibáik számát, legfőképpen védekezésben.

"Igyekeztem ma is a maximumot kihozni magamból, örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak. Már nagyon vártuk, hogy elkezdődjön ez a verseny, örülök, hogy sikerült győzelemmel kezdenünk" - nyilatkozta a Debrecen játékosa, aki hét lövésből ötször talált be.

A mezőny legeredményesebb játékosa a szlovákok csapatkapitánya, Bízik Réka volt, aki mind a nyolc lövését gólra váltotta. Értékelése szerint a 33. percig nagyon jó kézilabdát játszottak, de utána volt egy ötperces periódusuk, amikor négy labdát eladtak és lerohanásból kaptak négy gólt.

"Úgy érzem, ott ment el a meccs. Utána is mindent megtettünk, de a magyarok tartották a különbséget, és az edzőnk úgy gondolta, hogy lecseréli a kezdőket és pihenőt ad nekünk, hiszen van még egy jó néhány meccsünk" - nyilatkozta a Dunaszerdahely balszélsője.

Bízik úgy érzi, a játékuk bíztató volt, nagy riválisaik, a csehek viszont nem kezdték olyan pozitívan a világbajnokságot, hiszen 31-21-re kikaptak a németektől.

"Úgy gondolom, nem kell szégyenkeznünk az eredmény miatt, mindenki kiadta magából a maximumot. Ebből tudunk építkezni, és ha így haladunk tovább, ebből bármi kisülhet. Remélem, a németekkel és a csehekkel is ugyanilyen jó mérkőzést tudunk majd játszani" - mondta Bízik.

A llíriai E csoportban szombaton 18 órától a szlovákok a németekkel játszanak, a magyar-cseh mérkőzés pedig 20.30-kor kezdődik. A csoport harmadik fordulóját hétfőn rendezik, a középdöntőbe az első három helyezett kerül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!