Női kosárlabda Eb-selejtező - Száztizenkét pontos diadal Albániában

Sport, 2018.11.17

A magyar női kosárlabda-válogatott a várakozásokat is felülmúlva 112 ponttal nyert Albániában szombaton az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a kijutás felé.

Eredmény:

C csoport, 5. forduló:
Albánia-Magyarország 27-139 (11-28, 8-31, 2-41, 6-39)
--------------------------------------------------------
A magyar csapat legjobb dobói: Határ 21, Fegyverneky 21, Raksányi 20, Goree 17, Nagy 12, Varga 11, Dubei 10



Székely Norbert szövetségi kapitány együttese tavaly novemberben Litvániát vendégként (73-70), míg Albániát házigazdaként (137-48) győzte le, majd a harmadik fordulóban kikapott az azóta is százszázalékos oroszoktól (71-64) Miskolcon. A szakvezető a kedden kezdődött összetartás során hangsúlyozta, hogy az Eb-részvételhez az albánokat minél nagyobb pontkülönbséggel meg kell verni, mert úgy a legjobb hat csoportmásodik közé kerülhet a csapat, ami a kijutást jelentené.

A magyarok dolgát ugyanakkor nehezítette, hogy Krivacsevics Tijána a "játékos bejelentése szerint" sérült, míg a honosított Yvonne Turner azért nem állt rendelkezésre, mert a nemzetközi szövetség még nem adta ki az európai válogatott szerepléséhez szükséges engedélyét. A helyükre a válogatottól már visszavonult Fegyverneky Zsófia és szintén honosított Cyesha Goree került a keretbe. A sérült Simon Zsófia helyére pedig Szabó Fanni érkezett.

Goree rögtön négy ponttal jelentkezett be, és az 5. percben már 0-15 állt a nagyórán. Innentől aligha volt kétséges, hogy melyik a jobb csapat, és a nemzeti együttesnek már "csak" a minél nagyobb különbségű győzelmen kellett munkálkodnia. A 11-28-ról induló második negyedben hamarosan meglett a "közte húsz", az egy meccsre visszatért Fegyverneky ekkorra 11, míg a 208 centis Határ Bernadett 9 pontot szerzett. A nyeretlen albánok tíz perc alatt mindössze nyolc pontot hoztak össze, így a nagyszünetben már 19-59 volt az állás, Fegyverneky és Raksányi Krisztina pedig 13-13 pontnál tartott.

Térfélcsere után folytatódott a magyar "bemutató edzés": 60, majd 70 pontra nőtt a két gárda közti távolság, számolatlanul jöttek a vendégkosarak. Nagy Dóra triplájával megszületett a 100. pont is, az utolsó szakasz 21-100-ról indult, a 2-41-es harmadik negyed pedig minden bizonnyal sporttörténelmi jelentőségű lett. A százpontos előny a 37. percben jött létre (27-128), a végén pedig 112 pontos különbségnél ért véget az egyenlőtlen küzdelem.

A magyar válogatott szerdán a veretlenül éllovas Oroszország vendége lesz Jekatyerinburgban.

A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságot 16 csapat részvételével rendezik júniusban, 14 együttes selejtező útján csatlakozhat a két házigazdához a nyolc, egyenként négycsapatos csoportból. Az oda-visszavágós csoportok első helyezettjei és a hat legjobb második jut ki a kontinenstornára.

később:
Litvánia-Oroszország 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!