Női kosárlabda Eb - Törökország, Olaszország és Szlovénia lesz a magyarok csoportellenfele

Sport, 2018.12.12

A török, az olasz és a szlovén nemzeti csapat lesz a magyar női kosárlabda-válogatott ellenfele a jövő nyári Európa-bajnokság csoportkörében.

A szerdai, belgrádi sorsoláson eldőlt, hogy a magyar csapat - amely a harmadik kalapba került - Szerbiában vívja majd mérkőzéseit.

"Nem álmaim netovábbja ez a csoport, kaphattunk volna gyengébb ellenfeleket is. A pozitív oldala az, hogy ebben a csapatban rengeteg fejlődési lehetőség van, az Eb-n pedig komoly meccsek várnak ránk" - fogalmazott az MTI-nek Székely Norbert szövetségi kapitány.

A szakember hozzátette, egyelőre nem tud erősorrendet felállítani a riválisok között, azt azonban megjegyezte, a negyedik kalapból a szlovénok voltak a legerősebb csapat.

A magyar szövetség délutáni tájékoztatása szerint a magyar csapat Nisben játssza majd mérkőzéseit.

Székely Norbert együttese novemberben 4/2-es győzelmi mérleggel zárta a selejtezőt, és a C csoport másodikjaként jutott ki a szerb-lett közös rendezésű Eb-re, amelyre a nyolc kvartett győztese és a hat legjobb második szerzett kvótát.

Jövőre a 37. Európa-bajnokságot 16 csapat részvételével rendezik június 27-től július 7-ig Nisben, Nagybecskereken (Zrenjanin) és Rigában, a negyeddöntőkkel induló kieséses szakasznak pedig Belgrád ad otthont. Szerbia és Lettország a rendező jogán vesz részt a kontinenstornán.

Legutóbb, 2017 júniusában a csehországi Eb-n a magyar csapat egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), és a 12. helyen zárt. Az akkori mezőnyből 14 csapat jövőre is ott lesz a rajtnál, Szlovákia és Görögország helyére Nagy-Britannia és Svédország érkezik.


Az Eb csoportjai:

-----------------
A csoport: Ukrajna, Nagy-Britannia, Litvánia, Spanyolország
B csoport: Svédország, Franciaország, Csehország, Montenegró
C csoport: Magyarország, Törökország, Olaszország, Szlovénia
D csoport: Fehéroroszország, Oroszország, Belgium, Szerbia
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!