Női kosárlabda Euroliga - A Szekszárd is indulna

Sport, 2020.06.22

Az Atomerőmű KSC Szekszárd jelezte az Európai Kosárlabda Szövetségnek (FIBA Europe), hogy a következő szezonban az Európa Kupa helyett az Euroligában szeretne indulni.

A magyar szövetség (MKOSZ) előbb helyezések megállapítása nélkül befejezettnek nyilvánította az előző idényt a koronavírus-járvány miatt, majd májusban közölte, hogy a Sopron az Euroligában, a Diósgyőr az Euroliga selejtezőjében indulhat, míg a Szekszárd, a Zalaegerszeg, a Győr, a Cegléd és a PEAC-Pécs az Európa Kupában próbálhat szerencsét.

Szabó Gergő, a tolnaiak ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, az MKOSZ-en keresztül eljuttattak egy kérelmet az európai szövetségnek, amelyben azt javasolták, hogy kettő helyett három helyük legyen a magyar női csapatoknak az Euroligában.

"Nem biztos, hogy egyszerű lesz, mivel csak a francia, az orosz és a török bajnokságnak van három kvótája, de tulajdonképpen a magyar bajnokság az erősségét tekintve ott van a negyedik-ötödik helyen" - nyilatkozta.

Hozzátette, szerették volna jelezni a szándékukat, illetve azt, hogy készen állnak az Euroligára arra az esetre, ha nem lesz meg a mezőny, vagy a DVTK mégsem indulna.

Az ügyvezető szerint az fog dönteni a kérdésben, hogy meglesz-e a 16 klub, illetve hány selejtezős csapat lesz.

"Régóta álmunk és vágyunk, hogy az Euroligában szerepelhessünk, de talán az elmúlt években még elkapkodott dolog lett volna. Az elmúlt három évben a magyar csapatok közül a Sopron után a Szekszárd jutott a legtovább az európai porondon, és most már lenne olyan mély rotációnk és olyan minőségű csapatunk, amellyel volna értelme nekivágni az Euroligának" - magyarázta Szabó Gergő.

A klubvezető szerint augusztus közepére kiderül, hány csapat vállalja az európai kupasorozatokat, és valószínűleg akkorra dől el az is, hogyan bírálják el a kérelmüket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!