Női kosárlabda Euroliga - Két pozitív teszt a soproni buborékban

Sport, 2020.12.03

Vasárnap óta két pozitív koronavírusteszt született a női kosárlabda Euroliga soproni csoporttornáján.

A 30-szoros válogatottként tavaly visszavonult Dénes Gábor, a három csapatot érintő buborék járványügyi felügyelője csütörtökön az MTI-nek elmondta, több esetben túl is teljesítették a nemzetközi szövetség (FIBA) koronavírus-protokolljának előírásait.

"Két negatív PCR-teszttel érkeztek a francia csapatok, az otthonit követte a repülőtéren levett második. Itt a buborékhotelben a FIBA delegált orvosa ellenőrizte a teszteket, aki velem tartja a kapcsolatot 0-24 órában. Mindenki be tudott csekkolni" - jelentette ki az ex-kosaras, aki a Sopron Basket csapatkapitányának, Fegyverneky Zsófiának a férje. "A Covid-csapatunkban két orvos, egy főnővér és négy asszisztens található. Vállaltuk azt, hogy antigén-gyorstesztek formájában tovább szigorítjuk a protokollt, elvégre előfordult már, hogy két negatív PCR-teszt után valakinek a helyszínen jöttek elő a tünetei. Emellett a polgármester úr hozott egy olyan átmeneti rendeletet, hogy ezen a nemzetközi eseményen legalább kétszer teszteljünk le mindenkit. Ennek köszönhetően tudtunk rögtön kiszűrni két külföldről negatív tesztekkel érkezett közreműködőt, akik itt viszont a gyorsteszten pozitív mintát adtak, és természetesen tíznapos karanténba kerültek. Ha nincs a gyorsteszt, akkor esetleg megfertőzhették volna a játékvezetőket, akik helyett nem tudtunk volna másokat idehozni" - fejtette ki.

A Sopron Baskettel egy komplexumban működő Soproni Darazsak Sportakadémia sport- és egészségtudományi központjának vezető munkatársaként dolgozó Dénes Gábor elmondta, mivel a teszt kellemetlen, meccsnapokon nem szűrik a csapatokat, a mai nap azért kivétel, mert a francia együttesek 48-72 óránál nem régebbi negatív tesztekkel utazhatnak majd haza.

"A Galatasaray kiesésével csökkent a tesztek mennyisége, pontos számot majd az összesítés után lehet mondani. Névre pontosan megvan, hogy kit mikor hol teszteltünk, a csapatokon, közreműködőkön és a sajtón kívül szűrtük a takarítókat, az őket egy másik buborékhotelbe naponta szállító buszsofőröket, továbbá a csarnokban a személyzetet, a biztonságiakat és a VIP-vendégeket is. A PCR-teszteket naponta futárok viszik Budapestre elemzésre. Olyan komoly egészségügyi apparátust állítottunk össze, hogy még a FIBA sem akarta elhinni" - mesélte a szervezőmunkáról.

A 38 éves szakember kifejtette, a nemzetközi szövetség már kérte tőlük, hogy gyűjtsék össze a soproni tapasztalataikat, elősegítve ezzel a későbbi buborékok megrendezését.

Az elmúlt két Euroliga Final Fourban házigazda Sopron - amely kedden 70-60-ra legyőzte a francia Bourges-t - legközelebb pénteken 16.30 órakor lép pályára a francia Landes ellen. Előzőleg csütörtökön (ma) 18 órától a Bourges és a Landes csap össze a Novomatic Arénában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!