Női labdarúgás - Szeptemberben folytatja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a válogatott

Sport, 2020.06.25

Szeptemberben, a svédek elleni idegenbeli mérkőzéssel folytatja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női labdarúgó-válogatott.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint Markó Edina tanítványai szeptember 17-én találkoznak a világelithez tartozó skandináv együttessel, majd öt nappal később a lett válogatott vendégei lesznek.

A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak azt mondta, több egynapos edzőtábort is tervez a felkészülési időszakra, de a csapatnak nagyon nem jött jól a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet, ugyanis jó formában voltak.

"Az a legkisebb probléma, hogy kétszer is idegenben játszunk. A csapat utoljára márciusban találkozott, ráadásul akkor többen is hiányoztak, tehát a teljes keret novemberben volt együtt utoljára - mondta Markó Edina az mlsz.hu-nak. Hozzátette, a magyar bajnokság véget ért, a játékosok most egy rövid pihenőre mennek, de július elején már elkezdik a felkészülést klubjaikkal.

"Az új bajnoki idény remélhetőleg augusztus közepén indul. Ezt is figyelembe véve kellett megtervezni a válogatott programját, készülve minden lehetőségre, arra is, hogy esetleg nem tudunk majd nemzetközi mérkőzéseket játszani a selejtezőkig" - folytatta a szakvezető, aki éppen ezért három egynapos összetartást tervezett, amelyek során az U19-es és az U23-as válogatottal játszanak majd felkészülési találkozókat.

"Arra nagyjából öt napunk lesz, hogy a légiósokkal kiegészülő csapat együtt legyen az egyébként is nagyon erős, világranglista ötödik helyezett svéd válogatott elleni találkozó előtt, ráadásul ellenfelünknél a vírus alatt sem állt meg a futballélet" - tette hozzá az MLSZ honlapján Markó Edina.

A szövetségi kapitány az újraindulás óta minden női bajnokit a helyszínen nézett végig, és úgy fogalmazott, büszke arra, ahogy a csapatok átvészelték az elmúlt időszakot. Annak pedig kifejezetten örül, hogy egyetlen kulcsembere sem szenvedett súlyos sérülést: a Ferencváros-MTK Bajnokok Ligája-részvételről döntő párharc második mérkőzésén Vágó Fanni belső oldalszalag-húzódás miatt ugyan kiesett, de szeptemberre várhatóan már ő is bevethető lesz.

Markó Edina örömét fejezte ki, hogy a Simple Ligából az elmúlt hetekben hárman is magasan jegyzett külföldi bajnokságokba igazoltak: az ETO-ból Süle Dóra és Kovács Laura a Bundesligában, az SC Sand Frauen csapatában folytatja, míg a ferencvárosi Csiki Anna a svéd Göteborg FC-hez szerződött.

A magyar válogatott eddig négy mérkőzésből négy pontot szerzett az Eb-selejtezőben, a csoportban még a szlovákok és az izlandiak szerepelnek. Az ötösből az első helyen záró csapat kijut a jövő évi kontinenstornára, ahol a kilenc csoport három legjobb másodikja is biztosan szerepelhet. A maradék hat második helyezett oda-visszavágós párharcban dönt a további három hely sorsáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!