Női labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a döntő első felvonását

Sport, 2019.05.27

A Ferencváros nyerte a női labdarúgó NB I döntőjének első felvonását: a zöld-fehérek hétfőn hazai környezetben hátrányból fordítva 2-1-re győzték le a címvédő MTK Budapest együttesét.

Az FTC 20 győzelem mellett egyetlen vereséggel zárta az alapszakaszt - igaz, éppen az MTK volt az egyetlen, amely nyerni tudott a kilencedik kerületiek ellen -, így favoritként várta a finálét, amely az egyik fél második sikeréig tart.

A várakozásoknak megfelelőn a Ferencváros nagy fölényben futballozott a Bihari úti Kocsis Sándor Sportközpontban, több nagy helyzetet is kialakított, viszont a kék-fehérek az első nagy lehetőségüket gólra váltották Magyarics Zoé révén. A vendéglátók lendülete ennek ellenére nem tört meg, így a 31. percben a csapatkapitány Mosdóczi Evelin által kiharcolt és értékesített büntetővel egyenlítettek.

A fordulást követően is FTC-fölény jellemezte a találkozót, s a 70. percben Poljak Allegra találatával megszerezte a győzelmet.

A párharc második mérkőzését vasárnap 14 órakor rendezik, míg az esetleges harmadik, mindent eldöntő összecsapásra jövő szerdán kerülne sor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!