Női röplabda Challenge Kupa - A Békéscsaba nyert, az UTE kikapott első mérkőzésén

Sport, 2019.12.04

A Békéscsaba idegenben 3-1-re győzött a lett Rigas otthonában, az Újpest ugyanakkor saját közönsége előtt ugyanilyen arányban kikapott az orosz Krasznojarszktól a női röplabda Challenge Kupa első fordulójának első mérkőzésén, kedden.



Eredmények, női Challenge Kupa, 1. forduló (a 16 közé jutásért), 1. mérkőzés:
Rigas Volejbola Skola (lett)-Békéscsabai RSE 1-3 (21, -9, -15, -22)
UTE-Jenyiszej Krasznojarszk (orosz) 1-3 (-18, -22, 22, -23)


Az előző idényben CEV Kupa-elődöntős békésieket az első játszmában alaposan meglepte a házigazda, de a második és harmadik szettben érvényesítette erőfölényét a magyar csapat. A negyedik felvonásban a lelkesen játszó lett együttes már 21-16-ra is vezetett, ezt követően azonban a BRSE Bodnár Dorottya nyitássorozatával a maga javára fordította a szettet, ezzel megnyerve a mérkőzést.

A találkozó legjobbja a Békéscsaba 18 pontig jutó horvát válogatott ütőjátékosa, Karla Klaric volt.

Az Újpest mindegyik játszmában helyt állt, és amikor jól nyitott, alaposan megnehezítette ellenfele dolgát: a harmadik játszmát egy jó szervasorozatnak köszönhetően nyerte meg. A mérkőzésen a negyedik szett hozta a legszorosabb küzdelmet, de azt - elsősorban a kulcspillanatokban elkövetett újpesti hibák miatt - az orosz bajnokságban jelenleg utolsó helyen álló rivális nyerte.

A budapesti találkozó legeredményesebbje az újpestiek kubai röplabdázója, Dayami Sánchez volt 21 ponttal.

A visszavágót mindkét együttes december 18-án vívja.

A harmadik számú európai kupasorozatban a magyar csapatok közül még a Kaposvár indult, ám a somogyiak a selejtezőben búcsúztak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!