Női röplabda Eb - Kedvező csoportba kerültek a magyarok

Sport, 2021.05.20

A magyar női röplabda-válogatott többek között a világbajnoki ezüstérmes olasz csapattal került a zárai (zadari) csoportba az augusztus 18. és szeptember 4. közötti Európa-bajnokságon.

A csütörtöki belgrádi sorsoláson a lengyel Jakub Gluszak vezette magyarok kedvező csoportbeosztást kaptak: a vb-második olasz és a házigazda horvát válogatott mellett a fehéroroszokkal, a szlovákokkal és a svájciakkal kerültek azonos hatosba.

A sorsoláson a négy házigazda mindegyike választhatott magának egy-egy ellenfelet az előző Eb-eredményüknek köszönhetően automatikusan kijutott együttesek közül. A maradék 16 válogatottat négy kalapra osztották szét az európai ranglistás helyezésük alapján: Magyarország a 17. a rangsorban, így a harmadik kalapba került a csehek, a selejtezőben is rivális franciák és a finnek társaságában.

A belgrádi városházán megtartott eseményen Vanja Udovicic sportminiszter, Aleksandar Boricic, az európai szövetség (CEV) elnöke, illetve Zoran Gajic, a szerb szövetség elnöke is beszédet mondott.

A kijutott válogatottak bemutatása után következett a sorsolás, amelyre a magyaroknak nem lehetett panaszuk: bár az olaszok (2. az európai rangsorban) kiemelkednek a négyesből, a többi együttes a magyarokhoz hasonló, vagy csak kicsivel jobb játékerőt képvisel. Ráadásul az ellenfelek közül kettővel, a házigazda horvátokkal (9.) és a fehéroroszokkal (11.) a jövő pénteken rajtoló Európa-ligában is találkozik a Gluszak-csapat, így a szövetségi kapitány alaposan feltérképezheti a riválisokat. A szlovákok a 15., míg a svájciak 24. helyen állnak a CEV rangsorában.

A magyar válogatott az E selejtezőcsoport második helyével kvalifikálta magát sorozatban negyedik, összességében 18. kontinensviadalára.

A tornára a négy házigazda, valamint az előző Eb további nyolc legjobb csapata automatikusan kijutott. A viadalnak egy újonca lesz: Bosznia-Hercegovina története során először vehet részt az Eb-n, és egyből a "halálcsoportba" került a világbajnok szerbek, az ugyancsak kiváló játékerőt képviselő oroszok, belgák és azeriek mellé.

Az Eb csoportkörének Zára mellett Belgrád, Plovdiv és Kolozsvár ad otthont, nyolcad- és negyeddöntőket a szerb és a bolgár városban rendeznek, míg az elődöntők és a helyosztók mezőnyét Belgrád látja vendégül.

A csoportokból az első négy jut az egyenes kieséses szakaszba.


A 2021-es női Európa-bajnokság csoportjai:

-------------------------------------------
A csoport (Belgrád): Szerbia, Azerbajdzsán, Oroszország, Belgium, Franciaország, Bosznia-Hercegovina
B csoport (Plovdiv): Bulgária, Lengyelország, Németország, Spanyolország, Csehország, Görögország
C csoport (Zára): Horvátország, Olaszország, Fehéroroszország, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Svájc
D csoport (Kolozsvár): Románia, Törökország, Hollandia, Ukrajna, Finnország, Svédország
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!