Női röplabda Extraliga - A Békéscsaba három szettben legyőzte a Vasast

Sport, 2020.12.19

A listavezető Békéscsaba három játszmában legyőzte a címvédő Vasast a női röplabda Extraliga alapszakaszának szombati rangadóján.



Eredmény:
Swietelsky-BRSE - Vasas Óbuda 3-0 (20, 9, 20)
-------------------------------------------------
a legeredményesebb játékosok: Glemboczki 15, Vander Weide 12, Drpa 11, Pekárik 10, illetve Török 14, Gamma 12


A két együttes a szezon nyitányán már találkozott egymással, akkor Budapesten a listavezető BRSE nagy csatában, 3-2-re tudott nyerni.

A Békéscsaba ezúttal is jobban kezdett, az első szettben minden játékelemben remekül teljesített, és mivel a Vasas támadási hatékonysága csak a játékrész második felére javult, így a hazaiak kerültek előnybe. A második játszmára a fővárosiak játéka teljesen szétesett, a mezőnyben remeklő Békéscsaba azt csinált, amit akart, és nagy különbségű részsikerrel duplázta meg vezetését.

A listavezető a harmadik felvonásra is lendületben maradt, a remek hazai blokkoknak és jó védekezésnek köszönhetően a vendégjátékosok teljesen elbizonytalankodtak, így a BRSE ismét tízpontos előnyt épített ki. A Vasas a hajrában ugyan közelebb zárkózott riválisához, a BRSE a vártnál simábban nyerte a rangadónak induló mérkőzést.


A tabella:
1. Swietelsky-Békéscsabai RSE 11 1 34- 9 31 pont
2. Fatum Nyíregyháza 9 1 28- 7 27
3. 1. MCM-Diamant Kaposvár 7 4 25-15 22
4. Vasas Óbuda 6 3 21-11 19
5. Újpesti TE 3 5 11-16 9
6. MTK Budapest 2 8 9-25 6
7. Szent Benedek RA 1 7 5-22 3
8. Diósgyőri VTK - 10 2-30 0
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!