Női röplabda Extraliga - A Vasas nyerte a döntő első mérkőzését

Sport, 2019.04.22

A Vasas nagy csatában, 3-2-re legyőzte hétfőn a Nyíregyházát a női röplabda Extraliga döntőjének első mérkőzésén.

A párharc második összecsapását szerdán rendezik Nyíregyházán.

Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:
Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-2 (23, -21, -19, 19, 11)
------------------------------------------
a legeredményesebb pontszerzők: Dékány 21, Török 15, Kostelanská 14, illetve Brisebois, Varga 25-25, White 12


A Vasas 2013-ban, a nyírségiek 2007-ben nyertek legutóbb bajnoki aranyérmet, így mindkét fél felfokozott állapotban várta a döntő első, budapesti mérkőzését.

A nyitójátszmában a csapatok remek támadójátékot mutattak be, a kevés hiba nagy része nyitásrontásból adódott. A fővárosiak azzal kerültek előnybe, hogy a magas színvonalú szett hajrájában többször eredményesen blokkolták az ellenfél ütőit.

A második szakasz is hatalmas csatát hozott, a kupagyőztes nyíregyháziak elsősorban annak köszönhették egyenlítésüket, hogy sokkal precízebben röplabdáztak, a kulcspillanatokban pedig kevesebbet hibáztak, mint a Vasas játékosai.

A harmadik felvonásban is a nyírségiek akarata érvényesült: ütőerőben egyértelműen a Vasas fölé nőttek, és az előzőekhez képest viszonylag simán fordították meg a mérkőzés állását.

A negyedik játszmában sokáig szoros volt a küzdelem, a hajrában a fővárosiak a magyar válogatott Dékány Bernadett vezérletével riválisuk fölé tudtak kerekedni, és döntő szettre mentették az összecsapást.

A rövidített játékrész megint jó ideig szoros küzdelmet hozott - a térfélcserénél eggyel vezetett a Vasas -, majd a hajrá Dékány nagyszerű teljesítményével megint a hazaiaké lett.

A mérkőzés után a játékvezetőkkel vitatkozó Hollósy Lászlót, a nyíregyháziak vezetőedzőjét kizárták, aminek következtében a második összecsapáson biztosan nem ülhet le a kispadra, és mivel korábban már volt hasonló esete, elképzelhető, hogy hosszabb eltiltásra is számíthat.



Korábban:

a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsabai RSE - UTE 3-0 (13, 22, 22)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!