Női röplabda Extraliga - A zöldasztalnál egyenlített az UTE a Szent Benedek ellen

Sport, 2022.03.24

A magyar játékosok szerepeltetésére vonatkozó szabály megsértése miatt a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) versenybizottsága az UTE csapatának adta a győzelmet a Szent Benedek RA elleni női Extraliga negyeddöntő második találkozóján.

Az újpestiek közösségi oldala szerint a mérkőzés egy pontján - a harmadik játszma kezdetén - a balatonfüredieknél egyszerre öt idegenlégiós volt a pályán, ezzel megsértették a versenykiírás 11.3.3. pontját, mely szerint "a felnőtt Extraligában a bajnoki mérkőzéseken két magyar állampolgársággal és magyar eredeti szövetséggel rendelkező játékosnak mindig a pályán kell lennie".

Az Újpest ezért óvott, amit ugyan elsőre elutasítottak, ám a fellebbviteli bizottság helyt adott a fellebbezésnek. A testület "az MRSZ versenyiroda korábbi határozatát érdemben megváltoztatja, a március 21-én lejátszott UTE-Szent Benedek RA mérkőzés végeredményét megsemmisíti és a mérkőzést 3-0 (75-0) arányban az UTE csapata részére írja".

A pályán a Magyar Kupa-ezüstérmes SZBRA nagy csatában, 3-2-re diadalmaskodott, de a mostani döntés miatt csütörtökön (ma) 1-1-es összesítésről folytatódik az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc.

Az első meccset múlt pénteken, Balatonfüreden 3-2-re nyerte a Szent Benedek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!