Női röplabda Extraliga - Békéscsabai előny az elődöntőben

Sport, 2022.04.12

A Békéscsaba hazai pályán négy játszmában legyőzte a Kaposvárt a női röplabda Extraliga elődöntőjének keddi első mérkőzésén.

Amíg a somogyiak a negyeddöntőben meglepetésre négy mérkőzés alatt, pályahátrányból búcsúztatták el a címvédő Nyíregyházát, addig az alapszakaszgyőztes BRSE mindössze egy játszmát engedett a DVTK-nak.

A két elődöntős csapat alapszakasz-mérkőzéseit a viharsarkiak 3-1-re nyerték, ennek ellenére a hazai játékosok csak óvatos optimizmussal várták a párharcot, mivel a Kaposvár a Nyíregyháza ellen bebizonyította, képes nagyszerű játékra.

A mérkőzés első periódusában így is a remekül védekező és támadásban sokkal hatékonyabb Békéscsaba akarata érvényesült: Tóth Gábor tanítványai hamar hatpontos előnyt alakítottak ki, és miután a Kaposvár a játszma második felében sem tudott jelentős ellenállást kifejteni, a házigazda könnyedén került előnybe.

A második játszmára is megmaradtak a BRSE hatékony nyitásai, amelyek után a kaposváriak vagy egyáltalán nem tudtak támadást vezetni, vagy csak kiszorított helyzetből tudták áttenni a rivális térfelére a labdát. A békéscsabaiak minden játékelemben riválisuk fölé nőttek és szerb légiósaik, Marta Drpa és Sara Klisura vezérletével simán duplázták meg előnyüket.

A harmadik etapra összeszedte magát a Kaposvár, és a mérkőzés során először vezetett. Főleg Szedmák Réka volt tarthatatlan, a válogatott ütő egymás utáni öt pontjával már nyolccal is elhúztak a vendégek. A BRSE játéka teljesen váratlanul visszaesett, a somogyiak pedig pontos szerváiknak köszönhetően villámgyorsan szépítettek.

A negyedik szettre visszaállt a játék mérkőzés elején látott képe: a Tóth-tanítványok szerb játékosaik vezetésével újra ritmust váltottak, és bár a francia Vincent Lacombe edzette somogyi együttes a hazai hibákat kihasználva később közelebb zárkózott, igazán megnehezítenie nem sikerült a BRSE dolgát, így a vendéglátók 90 perc elteltével örülhettek a győzelemnek.

A találkozó legjobbja Drpa volt 19 ponttal, Klisura 17-et szerzett, míg a túloldalon Szedmák 18 pontig jutott.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc második összecsapását pénteken rendezik Kaposváron, a másik ágon a Magyar Kupa-győztes Vasas Óbuda és a kupaezüstérmes Szent Benedek RA szerdán kezdi párharcát.


Női Extraliga, elődöntő, 1. mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsaba - 1. MCM-Diamant Kaposvár 3-1 (17, 14, -11, 19)

az 5-8. helyért, 1. mérkőzés:
Fatum-Nyíregyháza - DVTK 3-0 (11, 9, 20)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!