Női röplabda Extraliga - Menesztették Nyíregyházáról Hollósy László vezetőedzőt

Sport, 2020.02.18

Felmentették a munkavégzés alól Hollósy Lászlót, a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatának vezetőedzőjét.

A szabolcsi klub keddi közleménye szerint a szakember szerződését az együttest működtető Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. vezetése mondta fel. A klub megköszönte a vezetőedző munkáját és további sok sikert kívánt neki.

A tréner a közmédiának azt mondta, a vezetés azzal indokolta a döntést, hogy az elvesztett Magyar Kupa-döntő és a CEV Kupa-búcsú után nem látta biztosítottnak a csapat eredményességét. Hozzátette, kissé váratlanul érte a menesztés, de tiszta lelkiismerettel és emelt fővel távozik Nyíregyházáról.

A szakember legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a kupadöntőben egy időkérés során a kamerán keresztül üzent a magyar szövetségnek.

"Ezúton jelentem a Magyar Röplabda Szövetségnek, hogy Adler László négy-öt éve folyamatosan ellenem fúj." - mondta többek között Hollósy.

Hollósy utódja az eddigi másodedző Németh Szabolcs lett, aki a szezon eleje óta dolgozik a szabolcsi csapatnál.

A korábbi szövetségi kapitány Hollósy közel két éve, 2018 márciusában vette át a Nyíregyháza irányítását, mellyel kétszer Magyar Kupát nyert, kétszer pedig bajnoki ezüstérmet szerzett. A nyírségiek a mostani idényben is eljutottak az MK-fináléba, ott azonban múlt csütörtökön 3-1-re alulmaradtak a bajnok Vasassal szemben. Egy héttel korábban a CEV Kupától öt mérkőzéslabdáról, aranyszettet követően búcsúztak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!