Női röplabda Extraliga - Újabb ötszettes Vasas-siker a döntőben

Sport, 2019.04.24

A Vasas a második mérkőzést is 3-2-re nyerte a kupagyőztes Nyíregyháza ellen a női röplabda Extraliga döntőjében, szerdán.

A párharc harmadik összecsapását pénteken rendezik a fővárosban.


Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:
Fatum Nyíregyháza-Vasas Óbuda 2-3 (21, -19, 17, -22, -14)
--------------------------------------------------------
a legeredményesebb pontszerzők: Brisebois 27, Varga 19, Kalicanin 15, illetve Kostelanská 22, Dékány, Abdulazimova 15-15

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Vasas javára.


A hétfői első mérkőzésen a Vasas nagy csatában, öt szettben nyert a nyírségiek ellen, akik így a párharc kiegyenlítéséért léptek pályára. A kupagyőztes Nyíregyháza kispadján automatikus eltiltása miatt nem lehetett ott az előző összecsapás végén kizárt vezetőedző, Hollósy László, aki a lelátón ült. Helyettesítésére az egyébként az NB I-es DVTK-nál dolgozó Toma Sándort kérték fel.

Az első felvonás szoros küzdelmet hozott, a kanadai Danielle Brisebois vezette hazaiak azonban a végjátékban több extra megoldást is bemutattak, így ők kerültek előnybe.

A második szettben a vendég Vasas akarata érvényesült: mindkét együttes viszonylag alacsony hatékonysággal támadott, de a fővárosi csapat kilencszer mutatott be pontot érő blokkot, elsősorban ennek köszönhette egyenlítését.

A harmadik játszma jó nyíregyházi játékot hozott, a hazaiak meggyőző különbséggel kerültek ismét előnybe. A negyedik etapra megint fordult a kocka, a Vasas újra jobban röplabdázott - elsősorban a mezőnymunkája javult Jakub Gluszak vezetőedző tanítványainak -, így döntő szettre mentette ezt az összecsapást is.

A rövidített felvonásban mindkét csapat feszülten játszott, de a játszma közepén a Vasas előnybe került. A hajrára a kupagyőztes együttes utolérte riválisát (13-13), de így is az óbudaiak nyerték a 135 perces összecsapást, s egy lépésre kerültek történetük hatodik bajnoki címétől.


korábban:
a 3. helyért, 2. mérkőzés: Újpesti TE - Swietelsky-Békéscsabai RSE 1-3 (-18, -14, 23, -19)

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Békéscsaba javára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!