Női vízilabda Euroliga - Kiküzdötte a hazai döntetlent az UVSE

Sport, 2019.02.23

Döntetlent játszott az UVSE női vízilabdacsapata a Padovával az Euroliga negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.



Női Euroliga, negyeddöntő, első mérkőzés:
UVSE-Plebiscito Padova (olasz) 6-6 (2-1, 2-1, 0-3, 2-1)
-------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi, Faragó 2-2, Szűcs, Rybanska 1-1



A két csapat tavaly is a nyolc között találkozott egymással, akkor az első, budapesti felvonáson 7-7-s döntetlen született, Olaszországban pedig 8-6-ra nyertek a magyarok.

Ezúttal sem sikerült előnyt szerezni a hazai első mérkőzésen, pedig az első két negyedet 2-1-re megnyerte az UVSE. A harmadik szakaszban viszont egyetlen támadása sem volt eredményes a budapesti csapatnak, miközben a védelme sem zárt már jól. A negyedik nyolc perc 5-4-es vendégvezetésről indult, majd nőtt a különbség, de 4-6 után két és fél perccel a vége előtt Faragó Kamilla közelebb hozta együttesét, végül Keszthelyi Rita három másodperccel a dudaszót megelőzően emberelőnyben egyenlített.

A visszavágót két hét múlva rendezik Olaszországban.

Az Euroliga negyeddöntőjének győztesei jutnak a sorozat négyes döntőjébe, a vesztesek pedig a LEN Kupáért harcolnak tovább.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!