Női vízilabda LEN Kupa - Második lett az UVSE

Sport, 2019.04.13

A második helyen végzett a magyar bajnok UVSE a női LEN Kupa oroszországi négycsapatos fináléjában, miután a szombati döntőben alulmaradt egy góllal az olasz Orizzonte együttesével szemben.



Eredmény, LEN Kupa, az 1. helyért (az európai szövetség honlapjáról):
Orizzonte (olasz)-UVSE 10-9 (2-3, 4-1, 2-3, 2-2)
-------------------------------------------------
a magyar csapat góldobói: Szücs 3, Antal, Faragó, Parkes, Kiss, Keszthelyi, Neushul 1-1


Hatékonyan kezdett az UVSE, amely a végül háromszor is eredményes Szücs Gabriella találatával vezetett, majd az első játékrész végén is jobban állt egy góllal (3-2). A második nyolc perc viszont fordulatot hozott, a cataniai együttes nemcsak egyenlített, hanem a nagyszünetig 6-4-re a maga javára módosította az állást.

A harmadik negyedben is az Orizzonte állt jobban hol egy, hol két találattal, a befejező játékrésznek pedig 8-7-es olasz vezetésnél vágtak neki a csapatok. Az UVSE, amely 2017-ben megnyerte a női klubpóló második számú európai sorozatát, Szücs révén a negyed elején egyenlített, előnyt azonban nem tudott kicsikarni, sőt a folytatásban az Orizzonte két góllal elhúzott, és az UVSE-nek már csak a szépítésre futotta.


A harmadik helyet a házigazda, a magyar bajnoktól a pénteki elődöntőben vereséget szenvedő orosz Kirisi szerezte meg, miután a szombati helyosztón legyőzte a spanyol Sant Andreu együttesét.

korábban, a 3. helyért:
Kirisi (orosz)-Sant Andreu (spanyol) 15-11 (5-0, 4-2, 4-4, 2-5)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!