Női vízilabda világliga - Hét válogatott, köztük a magyar is ott van a sorozatban

Sport, 2019.09.30

Hét válogatott, köztük a magyar is ott lesz a női vízilabda világliga következő idényének európai selejtezőjében.

A Magyar Vízilabda Szövetség hétfői közleménye szerint Bíró Attila együttese mellett a kontinens összes erős csapata, azaz a spanyol, az olasz, a görög, a holland, az orosz és a francia gárda is ott lesz.

A lebonyolítás szerint hét játéknap lesz: mindenki háromszor játszik otthon, háromszor idegenben, és egyszer lesz szabadnapos. A magyarok a hollandokat, az olaszokat és a franciákat fogadják majd, a többiek ellen szerepelnek idegenben - a végleges program a napokban alakul majd ki. A szuperdöntőt június 9. és 14. között, később kijelölendő helyszínen tartják, amelyre három csapat kvalifikálja magát az európai selejtezőről.
"A sorozat önmagában nem kvalifikál sehova, ebben az idényben, amikor hazai Európa-bajnokságon és remélhetőleg olimpián is játszunk, önmagában nem is annyira fontos. Ugyanakkor miután kialakult a csapatunk magja, és több rutintalan vagy kevésbé tapasztalt játékosaink is vannak szép számmal, nekik kimondottan hasznosak lesznek ezek a semelyik edzéssel sem modellezhető tétmeccsek" - fogalmazott Bíró Attila.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!