Női vízilabdatorna a Diapolo Kupáért a Margitszigeten

Sport, 2019.06.21

A dél-koreai vizes világbajnokság előtt bő két héttel, jövő szerdától péntekig nemzetközi torna vár a magyar női vízilabda-válogatottra: Bíró Attila csapata Olaszország és Hollandia nemzeti együttesével, továbbá a magyar Universiade-válogatottal mérkőzik meg a Diapolo Kupáért a Margitszigeten.

A felnőtt keret hétfőtől készül újra együtt a Hajós uszodában, s amint azt a szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak nyilatkozva elmondta, a héten tíz vízi edzés, s öt konditermi tréning szerepel a programban elméleti képzés és elemzések mellett. Hozzátette, hogy a munka most sokkal keményebb a hónap elejinél.

"A világliga szuperdöntőjében szembesülhettünk azzal, hogy ha nem tudunk annyi munkát beletenni az egészbe, amennyit szükséges, akkor még meglehetősen törékenyek vagyunk. Ugyanakkor nem aggódom, tudom, hogy a világbajnokságon sokkal jobbak leszünk, rendbe tesszük a dolgokat mind taktikailag, mind fizikálisan."

A jövő heti tornára kitérve elmondta, hogy három fontos mérkőzést vív csapata, s reménye szerint nemzetközi játékvezetéssel még több hasznos tapasztalatot szereznek. "Ráadásul ezen a tornán terveim szerint már a világbajnoki csapat játszik, ergo élesben megy majd minden" - tette hozzá a szövetségi kapitány.

A Magyar Vízilabda Szövetség a szurkolók számára ingyenessé tette, ugyanakkor regisztrációhoz kötötte a belépést a mérkőzésekre.

A női válogatott vb-kerete:
kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC), Tóth Eszter (BVSC)
mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!