Novemberben három napra Budapest lesz az európai röplabdázás fővárosa

Sport, 2018.10.15

November 1. és 3. között Budapest lesz Európa röplabda fővárosa, mivel a kontinentális szövetség (CEV) itt adja át az év legjobbjainak járó elismeréseket, valamint rendezi meg a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását, illetve mutatja be a jövő évi Eb logóját.

A magyar szövetség (MRSZ) honlapjának beszámolója szerint a sikeres Európa Liga-döntő után kapta az MRSZ azt a megtisztelő felkérést, hogy november 2-án legyen házigazdája a CEV év végi gálavacsorájának, illetve az azzal egybekötött BL-sorsolásnak, amelyre a Várkert Bazárban kerül sor, illetve a Budai várban lévő Hotel Hiltonban.

A sorsolásra meghívást kapott mind a negyven, a BL csoportkörében résztvevő klub képviselője.

A hivatalos program egy nappal korábban, november elsején kezdődik, mert ekkor - ugyancsak a Várkert Bazárban - mutatják be a 2019-es Európa-bajnokság logóját, amely a következő tornákra is meghatározó lesz, mert az Európai Röplabda Konföderáció vezetése olyan emblémát választott ki, amely nemcsak a jövő évi női és férfi kontinenstornáé, hanem az utána következő Eb-ké is lesz - némi nemzeti jellegű változtatásokkal.

Az eseménysorozat zárásaként november 3-án Budapesten tartják a jövő évi, lengyel-magyar-szlovák-török közös rendezésű női Eb házigazdáinak szervezőbizottsági ülését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!