Nyíltvízi úszó világkupa - Rasovszky Kristóf ezüstérmes

Sport, 2021.03.13

Rasovszky Kristóf a második lett a nyíltvízi úszók szombaton rendezett dohai világkupaversenyén.

A 10 kilométeres viadalon - a Katarban kialakított 2000 méteres pályán öt kört kellett megtennie a mezőnynek - csak az olimpiai bronzérmes francia Marc-Antoine Olivier tudta megelőzni a 23 éves magyar versenyzőt. A magyarok közül az első tízbe került Huszti Dávid is.

A nőknél a brazilok klasszisa, Ana Marcela Cunha diadalmaskodott, legjobb magyarként Rohács Réka a kilencedik lett.

Ugyanezt a versenyt még tavaly is meg tudták rendezni Dohában, de a koronavírus-járvány miatt azóta egyetlen viadalon sem tudtak részt venni a nyíltvízi úszók. A mostani megméretésen 27 ország 99 versenyzője vett részt.

"Előző nap nagyon rosszul éreztem magam a tengerben, hiszen utoljára augusztusban, az Ironman-váltó alkalmával voltam nyíltvízben" - mondta a Magyar Úszó Szövetségnek Rasovszky Kristóf. "Aztán ma szerencsére visszajöttek a dolgok nagyjából, mondjuk a tájékozódás még részben, mert szerintem kört csináltam a négyszögként kialakított pályából, akkora íveket mentem az első két etapban. Élre álltam, bár előtte azt mondogattam, nem szeretnék, de nem bírtam a véremmel." Hozzátette, megpróbált végig elöl maradni és bár jól tudott reagálni a franciák támadásaira, Olivier az utolsó szakasz első felében jól váltott ritmust.

"Akadt olyan pillanat, amikor majdnem megvolt, de elég komoly szembehullámok jöttek, azaz egyikünk sem igazán érezte, mi lehet a teljesen jó irány, ő is tudott még picit erősíteni, így végül nyert. Én meg kíváncsi volnék, hogy összesen mennyit úsztam, mert lehet, hogy volt az tizenegy kilométer is..." - tette hozzá Rasovszky, aki megjegyezte, kifejezetten bíztatónak gondolja, hogy edzőtáborból érkezve is jó erőben volt.


Eredmények:

férfiak:
1. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:52:02.40 óra
2. Rasovszky Kristóf 3.10 másodperc hátrány
3. Gregorio Paltrinieri (olasz) 5.50 mp h.
...9. Huszti Dávid 15.20 mp h.
...13. Székelyi Dániel 19.90 mp h.
...25. Gálicz Péter 41.30 mp h.


nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:01:30.30 óra
2. Oceane Cassignol (francia) 0.5 másodperc hátrány
3. Lea Boy (német) 1.6 mp h.
...9. Rohács Réka 5.9 mp h.
...14. Sömenek Onon Kata 9.7 mp h.
...15. Szimcsák Mira 10.7 mp h.
...21. Olasz Anna 14.40 mp h.
...31. Vas Luca 1:01.9 perc h.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!