Nyíri Zoltán szerint hamarabb jött a BL-siker, mint arról álmodtak

Sport, 2019.06.12

Bő hat év alatt szinte a nulláról sikerült felépíteni a Ferencváros férfi vízilabdacsapatát, amely szombaton a klub 120 éves történetének első csapatsportbeli Bajnokok Ligája trófeáját nyerte meg.

Nyíri Zoltán az FTC ügyvezető alelnöke szerdán az MTI-nek adott exkluzív interjút, amelyben felelevenítette a "nulladik" kilométert is, amikor hat évvel ezelőtti egy őszi napon közölnie kellett a játékosokkal, hogy csak az maradjon a klubnál, aki hajlandó ingyen vízilabdázni, ugyanis az előző szakvezetés hibái miatt nem tudtak fizetést adni arra az évre.

"Akkor válogatott szintű játékosokat veszítettünk el, éppen ezért ez a mostani BL-trófea kicsit azt is jelképezi számunkra, hogy ha vannak az embernek olyan társai, akik a személyiségükkel képesek arra ösztönözni, hogy elhiggyük, van kiút, akkor a legkilátástalanabb helyzetből is fel lehet állni" - mondta Nyíri Zoltán, aki kiemelte a 2015-ben elhunyt Ambrus Tamás szerepét, illetve Kubatov Gábort, az FTC elnökét, akinek a támogatása nélkül nem szülhettek meg volna a sikerek.

Az építkezés fázisairól szólva Nyíri Zoltán elmondta, egy nehéz bennmaradás után következett egy kilencedik hely, majd a klub korábbi játékosait hozták vissza, például Katonás Gergelyt vagy Nyéki Balázst, akik azóta már a szakosztály szakmai stábjának tagjai. Érdekesség, hogy ők még perben álltak a klubbal ekkor, de amikor visszatértek, elálltak a keresetüktől. A folytatásban érkezett többek között két veterán olimpiai bajnok klasszis, Madaras Norbert és Varga Dániel, akikkel negyedik helyet szerzett, valamint Eurokupa-győzelmet aratott a gárda. Hozzájuk csatlakozott a Szolnokkal BL-győztes Varga Dénes és Vámos Márton, s az újabb Eurokupa-diadal mellett már a bajnoki címet is elhódította a gárda. Az utolsó "csomagban" szintén a Tisza-partról érkezett például Mezei Tamás és Aaron Younger.

"Nem tagadom, a Szolnokból is építkeztünk, gratulált is nekem a klub korábbi tulajdonosa, aki olyan munkát végzett, amely mintaként szolgált nekünk. Ugyanakkor több játékost mi találtunk: Vogel Somát, Jansik Szilárdot vagy éppen Pohl Zoltánt. Az érkezők pedig még jobbak lettek nálunk, elég, ha csak arra gondolok, hogy Varga Dénes az elmúlt két évben olyan játékot mutatott be itt, ami után méltán mondják rá újra, hogy ő a világ legjobb játékosa" - hangsúlyozta Nyíri Zoltán. Hozzátette, mellettük a klub komoly munkával megtalált és felépített olyan játékosokat is, mint Német Toni vagy Sedlmayer Tamás, akikben leigazolásukkor még közel sem volt annyi lehetőség, mint napjainkban.

A sportvezető elárulta, a szakosztály éves költségvetése megközelítőleg 450 millió forint, ami maximum plusz egy játékos bérével növekedhet a következő szezonra: ez azt jelenti, hogy ugyanannyi távozó lehet, mint érkező, plusz egy fővel. A klub hivatalosan csütörtökön sajtótájékoztatón jelenti majd be az érkezőket, Nyíri Zoltán ugyanakkor elmondta, az újakkal vélhetően még erősebb lesz a csapat, Varga Zsolt vezetőedzőnek sokkal több variációs lehetősége lesz. E tekintetben kiemelte a már szakosztályvezetőként dolgozó Madaras Norbertet, akit a rendkívül sikeres nemzetközi pályafutása miatt óriási tisztelet övez a világon mindenhol, és az ellenfelek ezért nagyon szívesen dolgoznak vele.

Hozzátette, az új igazolások mellett a következő szezon nagy befektetése az lesz, hogy az edzők által látottakat számokkal is alá tudják majd támasztani, ehhez pedig különböző sporttudományos technikákat, szakembereket alkalmaznak majd.

A BL-diadallal kapcsolatban Nyíri Zoltán leszögezte, ahogyan a tavalyi első bajnoki cím - amelyet idén megvédett a gárda -, ez is hamarabb jött, mint ahogyan arról álmodtak, ugyanakkor természetesen további komoly szakmai célokat szeretnének megvalósítani.

"Természetesen jövőre is szeretnénk bajnokságot nyerni, a BL-ben pedig ugyanúgy ott lenni a végelszámolásnál. Ezen kívül óriási szakmai kihívást jelentene nekünk, ha el tudnánk érni, hogy legközelebb már három-négy saját nevelésű játékossal érjünk fel a csúcsra" - mondta Nyíri Zoltán. Az utánpótlással kapcsolatban megjegyezte: a 2002/2003-as korosztályban rengeteg tehetséges játékosuk van, és bízik abban, hogy közülük két-három éven belül többen már a felnőttek között jelenthetnek riválist a mostani legjobbaknak.

Kiemelte, idén a klubban hét ifjúsági vagy serdülő korú játékos mutatkozott be, Magyarországon pedig egyedüliek abban, hogy a felnőtt, az ifjúsági és a serdülő, valamint női vonalon is a legjobb négy között volt a csapat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!