Nyolc csapattal rendezik a Sió Kupát Szekszárdon

Sport, 2020.08.18

A korábbi néggyel szemben idén már nyolc csapattal rendezik meg az 51. Sió Kupát Szekszárdon, amelynek házigazdája, az Atomerőmű KSC Szekszárd a magyar bajnokság mellett az Európa-kupában is szerepel.

A felkészülésről tartott keddi sajtótájékoztatón Szabó Gergő ügyvezető elmondta: a csapat a tervezettel ellentétben nem utazik szlovéniai edzőtáborba, a Sió Kupa előtt szeptember 11-én az ELTE BEAC, 12-én a PEAC Pécs ellen játszik majd edzőmeccset.

A szeptember 17-én kezdődő Sió Kupán a házigazdák mellett az NKE-FCSM Csata, a BEAC, az ACS Sepsi-Sic, a PEAC Pécs, a PINKK Pési 424, az UNI Győr és a Vasas Akadémia vesz részt. A háromnapos tornán minden csapat háromszor lép pályára.

Közölte: Studer Zsuzsa abbahagyja játékos pályafutását, és az egyesület NB I/B-s csapatának edzője lesz.

Az ügyvezető szólt arról is, hogy készülnek Szekszárdon a november 15-ei, magyar-holland Eb-selejtező megrendezésére.

Studer Ágnes, a szekszárdi csapat és a válogatott irányítója megjegyezte, a hosszú kihagyás után motiváltan kezdték el a felkészülést.

Djokics Zseljko vezetőedző elmondta: régen volt lehetősége ilyen bő kerettel dolgozni, amelyben nyolc, saját nevelésű játékos van. A felkészülésbe később kapcsolódik be Krnjics Szara és Erica McCall.

A szakember azt mondta, elsősorban a várhatóan október elején kezdődő magyar bajnokságra koncentrál. A cél, hogy a vírushelyzet miatt berekesztett 2019-20-as bajnokságban harmadikként záró szekszárdi egyesület ismét a legjobb négy között legyen; a mezőny nem lett gyengébb. Djokics Zseljko a Sopron-Basket mellett kiemelte a ceglédi, a diósgyőri és a győri csapatot.

A KSC a várhatóan januárban induló Európa-kupában az UNI Győr, az ukrán Dnyipro és a török Kayseri csapatával került egy csoportba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!