Olasz Nagydíj - Hamilton volt a második szabadedzés legjobbja

Sport, 2020.09.04

A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton érte el a legjobb időt a Forma-1-es Olasz Nagydíj második szabadedzésén, pénteken.

A címvédő és a pontversenyben vezető Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba. A Mercedes párosa délelőtt is az első két helyen végzett, csak akkor fordított volt közöttük a sorrend. Miközben a mezőnyből továbbra is csak a két Mercedes tudott 1:21 percnél jobb köridőt menni, mindkét pilóta javított délelőtti idején.

Az első szabadedzéshez képest változás a legjobb hat között, hogy ezúttal befért a McLaren két versenyzője: a brit Lando Norris harmadikként, a spanyol Carlos Sainz Jr. hatodikként zárt. A francia Pierre Gasly (Alpha Tauri) és a holland Max Verstappen (Red Bull) továbbra is ott tudott lenni a legjobbak között, viszont a hazai Ferrari két pilótája ezúttal sem: a monacói Charles Leclerc a 9., a német Sebastian Vettel 12. lett. A délelőtthöz képest javítottak ugyan - akkor előbbi a 11., utóbbi a 19. időt produkálta -, de egyelőre messze vannak attól, hogy felvegyék a versenyt a legjobbakkal.


Eredmények (a formula1.com alapján):

2. szabadedzés (élcsoport):

---------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.192 perc
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:20.454
3. Lando Norris (brit, McLaren) 1:21.089
4. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:21.121
5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21.228
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:21.313


korábban:

1. szabadedzés:

---------------
1. Bottas 1:20.703 perc
2. Hamilton 1:20.948
3. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:21.500
4. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1:21.555
5. Verstappen 1:21.641
6. Gasly 1:21.667


A további program:

------------------

szombat:
3. szabadedzés 12.00
időmérő edzés 15.00

vasárnap:
futam 15.10
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!