Olimpiai hegyikerékpár-versenypályát adtak át Nagykovácsiban

Sport, 2021.09.24

Nagykovácsiban 6,5 kilométer hosszúságú, 280 méter szintkülönbségű olimpiai hegyikerékpár-versenypályát adtak át.

A Pilisi Parkerdő Zrt. tájékoztatása szerint a 15 millió forintos beruházásból megvalósult új létesítmény a versenyzőket, az utánpótlás-nevelést és az amatőr kerékpározókat egyaránt szolgálja. Kiemelték: felelős erdőgazdálkodóként, a természetkárosítás és az illegális pályák építésének megelőzése érdekében olyan speciális helyszínt létesítettek, amely a hegyikerékpározóknak nyújt professzionális, a sportági követelményeknek teljes mértékben megfelelő edzési, felkészülési és versenylehetőséget. Hozzátették: mindezt az erdei gyalogos és lovas, valamint hobbikerékpáros forgalomtól mentes környezetben.

A pálya mesterséges akadályokkal tarkított, egynyomos erdei ösvényekből, valamint kétnyomsávos erdei utak kombinációjából áll. A nehezebb, nagyobb technikai tudást igénylő szakaszokon elkerülő nyomvonal is van, amelyet különböző színű (profi/piros, illetve amatőr/kék) jelzésekkel láttak el. A beépített technikai elemeket természetes anyagokból - kő, szikla, rönk - építették. A pálya rajt-cél területén egy kerékpártárolóval is ellátott bővített parkolót alakítottak ki.

Hangsúlyozták: a pálya a Pilis Bike útvonala, valamint a Nagykovácsit és Budapestet összekötő, most elkészült kerékpárút közelében fekszik, így kerékpárral is könnyen megközelíthető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!