Online sakktorna - Carlsen és Nakamura jutott a szuperdöntő fináléjába

Sport, 2020.08.13

A világbajnok Magnus Carlsen és az amerikai Hikaru Nakamura csap össze az első helyért annak az egymillió dollár összdíjazású  online sakktorna-sorozatnak  a szuperdöntőjében, amelyet  a norvég nemzetközi nagymester talált ki és indított útnak.

A 15 perces alap-játékidejű partikkal zajló széria szuperdöntőjébe a négy állomáson legjobban teljesített négy játékos jutott be. A chess24 szakportál beszámolója szerint az egyik ágról Carlsen a kínai Teng Li-zsen legyőzésével, a másik elődöntőből pedig Nakamura az orosz Danyiil Dubov felett aratott diadal révén lépett tovább.

A norvég sakkozó, aki a négyből három tornán is diadalmaskodott, összesítésben 3-1-re verte Tenget, míg az amerikai nagymester sima 3-0-val jutott túl az egyik torna első helyét megszerző orosz riválisával vívott küzdelemből.

A szuperdöntő döntője pénteken indul, a végső győztesnek négy párharcot kell megnyernie. Az elsőség 140 ezer dollárt ér, a második helyezett 80 ezerrel gazdagodik, míg a két elődöntő vesztesét, Tenget és Dubovot egyformán 40 ezer dollár vigasztalhatja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!