Osztrák jégkorong-liga - Rajt új néven, 11 csapattal - ELŐZETES

Sport, 2020.09.24

Új néven rajtol pénteken a Hydro Fehérvár AV19 részvételével az osztrák jégkorong-liga: az elmúlt években EBEL néven ismert sorozat ettől az idénytől ICE néven fut.

Az osztrák bázisú ligának a székesfehérvári együttes mellett a RB Salzburg, a Vienna Capitals, a Black Wings Linz, az EC-KAC, a Graz99ers, a VSV, az Innsbruck, a Dornbirn, a HCB Südtirol, valamint a májusban csatlakozó Bratislava Capitals vág neki. Az előző évben résztvevő cseh Znojmo május végén gazdasági okokra hivatkozva visszavonta részvételi szándékát.

Az elmúlt idény a koronavírus-járvány hatására idő előtt, a negyeddöntőknél ért véget bajnokavatás nélkül.

Az új szezonban az alapszakasz a tervek szerint 44 fordulóból áll majd, négy pihenőnap mellett minden csapat 40 alkalommal lép jégre, minden riválissal kétszer hazai pályán és kétszer idegenben küzd meg.

A Hydro Fehérvár AV19 pénteken Grazban kezdi az idényt. A klub hazai mérkőzésein azok teljes időtartama alatt kötelező lesz a maszkviselés, a találkozókra tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző szurkolók engedhetők be, a csarnokban érintésmentes testhőmérséklet-ellenőrzést végeznek majd.

A klub idénynyitó sajtótájékoztatóján egy hete elhangzott: a csapat időben el tudta kezdeni a felkészülést, amely a körülmények miatt több ízben módosult. Ez minden klubnak hasonló mértékben nehezítette a dolgát a hektikusnak ígérkező idényre.

"Az ellenfeleink is hasonló cipőben járnak, így egymás játékerejét a bajnokság első felében fogjuk tudni igazán kiismerni" - fogalmazott a finn vezetőedző, Antti Karhula. "A jelenlegi helyzetben mérkőzésről mérkőzésre, körről körre haladunk és igyekszünk minden találkozón a legjobbat nyújtani."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!