Osztrák jégkorongliga - Petan-mesterhármas ellenére újabb fehérvári vereség

Sport, 2021.02.26

A Hydro Fehérvár AV19 6-5-re kikapott listavezető vendégétől, a bolzanói HCB Südtiroltól az osztrák jégkorongliga (ICE) középszakaszának felsőházában, pénteken, így maradt az 5. helyen. Alex Petan mesterhármasa kevés volt a pontszerzéshez.

A már biztos negyeddöntős magyar együttes kedden Bolzanóban nagy csatában kapott ki, most pedig a vendégek óriási lendülettel kezdtek, és már a 2. percben vezetéshez jutottak. A 10. percben megduplázta előnyét az olasz gárda, ebben a szakaszban szinte minden erejét a védekezésre fordította a Fehérvár. Még a szünet előtt Anze Kuralt közelről szépített.

Azonban a második harmad is vendéggóllal indult, Anton Bernard kapásból bombázott a kapuba. Ugyan Szabó Dániel emberelőnyben közelről szépített, ezt követően gyorsan újabb két gólt ütött a dél-tiroli együttes. Másfél perc múlva Alex Petan a kapu torkából volt eredményes, visszahozva így a pontszerzés reményét. Azonban az olaszok egy újabb létszámfölényes kétpercet váltottak gólra, így 3-6-ról kezdődött a záró játékrész.

Ekkor sebességfokozatot váltott a Volán, és sorra kapta az előnyöket, volt dupla fór is, amelyet Petan használt ki. Záporoztak a hazai lövések, a Bolzano kőkeményen védekezett. A kanadai-olasz csatár - aki korábban két idényt játszott az olasz klubban - az 55. percben harmadszor is betalált, ám kisvártatva 2+10 perces kiállítást kapott, így már nem térhetett vissza. A hajrában, emberelőnyben jól őrizte a korongot a Südtirol, és nem volt esély az egyenlítésre.

A Fehérvár ugyan győzelemmel kezdte a középszakasz felsőházát, ám azóta a mostanival együtt sorozatban négyszer vereséget szenvedett, és maradt az 5. helyen.


Eredmény, középszakasz, felsőház:
Hydro Fehérvár AV19-HCB Südtirol Alperia (olasz) 5-6 (1-2, 2-4, 2-0)
-------------------------------------------------------------------
a Fehérvár gólszerzői: Kuralt (19.), Szabó D. (29.), Petan (33., 44., 55.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!