Öttusa vk-döntő - Gulyás Michelle bronzérmes

Sport, 2021.05.14

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának székesfehérvári döntőjében. Győzött a brit Kate French, másodikként pedig a német Annika Schleu végzett.

A fináléban a vk-állomásokon elért eredmények alapján lehetett elindulni, a 36 résztvevő számára nem rendeztek selejtezőt, ugyanakkor a döntőt az olimpiai lebonyolításnak megfelelően két részre bontották. A körvívást csütörtökön rendezték, a verseny többi részére pedig pénteken került sor.

Gulyás, aki április közepén megnyerte a második szófiai vk-fordulót, már a vívásban is jól szerepelt, 21 ellenfelét legyőzte, majd a pénteki folytatásban a 200 méteres úszásban az ötödik időt érte el. Lovaglásban csak egy akadályverése volt, így a lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futásnak harmadikként, de a második French-csel együtt vágott neki. Változatos küzdelem alakult ki, az éllovas egyiptomi Amira Kandilt mindketten megelőzték, a hajrában pedig még Schleu Gulyás elé került, aki azonban így is újabb nagy lépést tett az olimpiai kvótaszerzés felé.

"Minden számmal elégedett vagyok, csupán a lövészet miatt van bennem egy kis hiányérzet, ugyanis valami gond volt a pisztolyommal - mondta az MTI-nek. - A futásban erőt adott a szurkolótábor, a kerítésen kívülről sokan drukkoltak nekem. Kiadtam magamból a maximumot. Nagyon boldog vagyok a bronzérem mellett olimpiai pluszpontok miatt is."

Guzi Blanka a 21., Alekszejev Tamara pedig a 35. helyen végzett. Előbbi gyengébb vívás után kapaszkodott előre, Alekszejev pedig vívásban is elmaradt a tőle megszokott szinttől, lovaglása pedig több kitörés miatt nulla ponttal zárult.

"Ki merem jelenteni, hogy ezzel a bronzéremmel megvan Gulyás Michelle olimpiai kvótája, és ha a végén több kvótás közül nekem kell majd döntenem, egyre stabilabbnak tűnik a tokiói helye" - kezdte Kállai Ákos szövetségi kapitány az értékelést az MTI-nek, majd azzal folytatta, hogy az UTE junior korú versenyzője úgy lett harmadik, hogy fegyverhiba miatt sok időt töltött a lőállásban. A kapitány szerint jó lövészettel, amire egyébként képes, aranyérmes lehetett volna.

"Erős mezőnyben, taktikus, érett versenyzést mutatott be Michelle. Az idényben ő szerepelt a legkiegyensúlyozottabban a lányok közül" - összegzett, majd Guzi Blankáról szólva kiemelte jó úszását, lovaglását és futását, amivel előrelépett, bár nem lőtt jól.

"Blanka gyengén vívott, ebben a számban van a legnagyobb lemaradása, és bár fejlődik, ez még kevés. Összességében azonban tisztes versenyt produkált. A rutinos Alekszejev Tamara minden számban kereste magát a versenyen, a lovaglás pedig megpecsételte a sorsát. Az eddigi versenyek során feljövő ágban volt, kvótás helyen állt, ezzel a produkcióval azonban alaposan visszaesett" - értékelt a kapitány.


Eredmények, női verseny:

------------------------
1. Kate French (brit) 1384 pont
2. Annika Schleu (német) 1378
3. Gulyás Michelle 1376 (vívás: 21 győzelem/14 vereség/228 pont, úszás: 2:13.20 perc/284 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 12:09.50 perc/571 pont)
...21. Guzi Blanka 1322 (11/24/166, 2:19.09/272, 292, 11:48.02/592)
...35. Alekszejev Tamara 1041 (19/16/216, 2:20.98/269, 0, 12:24.07/556)


A székesfehérvári versenyen szombaton a férfiak versenyét rendezik meg úgy, hogy a körvíváson csütörtökön már ők is túlestek. A vk-döntő vasárnap a vegyes váltóval zárul. A viadalon 1,5-ös szorzóval lehet pontokat kapni a helyezésekért az olimpiai ranglistára.

A magyarok közül egyelőre Kovács Sarolta és Demeter Bence rendelkezik kvótával. Öttusában kijelölt versenyeken lehetett, illetve lehet közvetlenül tokiói részvételi jogot szerezni, a 36-36 fős férfi és női mezőnyt pedig majd az olimpiai kvalifikációs ranglistáról töltik fel. A tokiói játékokon egy országból nemenként két versenyző indítható, így ha többnek lesz jogosultsága, az adott nemzeti szövetség határoz.

A vk-döntő után a világbajnokságra - melyen közvetlen kvótát is osztanak - Kairóban kerül sor június 8-tól 14-ig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!