Öttusa vk-döntő - Újabb érmet és további ranglistapontokat szeretne szerezni Kasza Róbert

Sport, 2021.05.05

A legutóbbi két világkupa-versenyen dobogós Kasza Róbert az öttusázók jövő heti, székesfehérvári vk-döntőjében szeretné gyarapítani érmei és ezzel együtt az olimpiai kvótához szükséges pontjai számát.

A KSI világ-és Európa-bajnok versenyzője az idei első, budapesti világkupán nem jutott döntőbe, utána azonban az áprilisi, szófiai kettős versenyen szerzett ezüst- és bronzérmével biztosította helyét a fináléban.

"A szófiai két hét fizikailag is sokat kivett belőlem, de mentálisan jobban megviselt: egyrészt a stressz miatt, mivel mindenképp jól kellett teljesítenem, másrészt pedig sok volt a családomtól távol töltött idő. Ennek ellenére utána nem igazán volt időm a pihenésre, készülni kellett az újabb feladatra" - mondta az MTI-nek a 35 éves Kasza Róbert. Hozzátette, hogy a hazaérkezés utáni első héten alapozásjellegű fizikai munkát végzett, utána viszont teljes értékű edzések következtek Budapesten, illetve a héten ez folytatódik a tatai edzőtáborban.

"Mivel ötszámos öttusázónak tartom magam, mindegyik tusát egyformán kezelem, bár a vívásra jobban odafigyelek, azzal többet foglalkozom, mert szeretném megőrizni az utóbbi versenyeken mutatott jó formámat" - mondta a 2019-es budapesti világbajnokságon ötödik, ezzel ott egyéniben legeredményesebb hazai versenyző.

Kasza Róbert nem titkolta, örül annak, hogy Szöul helyett Székesfehérvár ad otthont az olimpiai kvalifikáció miatt különösen fontos, másfélszeres szorzójú vk-finálénak.

"Szerencsére így nem kell keresztülutazni a világot. Nem vágyom már a hosszú túrákra, utaztam eleget pályafutásom során, és a családomtól sem szeretek elszakadni" - magyarázta. Kiemelte, Székesfehérvárhoz is jó emlékek fűzik, bár régen versenyzett ott, mert a legutóbbi, 2018-as Európa-bajnokságot sérülés miatt ki kellett hagynia.

"Sok barátom, ismerősöm jött volna drukkolni nekem, de hát most olyan világot élünk, hogy nem lehetnek nézők a lelátókon. Bízom benne, az ő szurkolásuk nélkül is jól fogok szerepelni" - mondta a 2008-as és 2011-es világkupa-döntő győztese.

A székesfehérvári finálé a jövő héten csütörtöktől vasárnapig tart. Ezen a viadalon a maximálisan engedélyezett három-három magyar öttusázó - Kasza, Marosi Ádám és Kardos Bence, valamint Gulyás Michelle, Alekszejev Tamara és Guzi Blanka - indulhat a vk-versenyeken elért eredményei alapján.

A férfiaknál egyelőre Demeter Bence rendelkezik közvetlen kvótával, az olimpiai rangsorban azonban Marosi, Kasza és Kardos is kedvező pozícióban áll.

Öttusában kijelölt versenyeken lehetett, illetve lehet direkt kvótát szerezni a tokiói játékokra, illetve a 36-36 fős férfi és női mezőnyt majd az olimpiai kvalifikációs rangsorból töltik fel. Az olimpián egy országból nemenként két versenyző indítható, így ha többen szereznek jogosultságot, az adott nemzeti szövetség határoz.

A vk-döntő után a világbajnokságra - melyen közvetlen kvótát is osztanak - Kairóban kerül sor június 8-tól 14-ig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!