Öttusa-vk - Székesfehérváron lesz a sorozat döntője

Sport, 2021.03.25

Eldőlt, hogy Székesfehérváron rendezik az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjét.

Öttusa-vk - Székesfehérváron lesz a sorozat döntője Klaus Schormann, a sportág nemzetközi szövetségének (UIPM) elnöke, aki a most zajló budapesti világkupára érkezett Magyarországra, pénteken Bretz Gyula és Gallai István, a hazai szövetség (MÖSZ) elnöke, illetve főtitkára társaságában megtekintette a székesfehérvári öttusabázist és a tervezett versenyhelyszíneket. Házigazdaként Tóth István klubelnök és Vörös Zsuzsanna szakosztályigazgató, a MÖSZ alelnöke fogadta a vendégeket, a város részéről pedig Bozai István, Székesfehérvár városgondnokságának ügyvezető igazgatója vett részt az egyeztetésen.

A UIPM elnöke ellátogatott a Volán Fehérvár öttusázóinak Börgöndi úti komplexumába, majd a fejlesztésen átesett lovardába, végül pedig a verseny központjául szolgáló létesítménybe, a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központba, amely 2018-ban minőségi helyszíne volt a felnőtt Európa-bajnokságnak - számolt be a látogatásról a szövetség Facebook-oldala.

Az egyeztetéseket követően megszületett a végleges döntés arról, hogy a Fejér megyei város fogadhatja majd a vk-sorozat legjobbjait május 13. és 16. között. Az már korábban eldőlt, hogy Szöul helyett Magyarország lesz a házigazda, most pedig az is, hogy Székesfehérvár.

A kontinensviadalhoz hasonlóan a májusi világkupa-döntőn is ezer méteres körzeten belül lesz az összes létesítmény, az úszást a Csitáry G. Emil uszodában, a vívást Magyar Országos Kosárlabda Szövetség Edzőközpontjában, a lövészetekkel kombinált futást a Regionális Atlétikai Központban rendeznék. Klaus Schormann - amint az a szövetség Facebook-oldalán olvasható - kiemelte: a koronavírus-járvány és a zárt kapus rendszer miatt a UIPM vezetése ideálisnak és szükségesnek tartaná, ha a lovaglást is az atlétikai központon belül és nem mögötte bonyolítanák le.

"A városgondokság támogatja ezt, de azért egyeztetni kell a központ más használóival" - mondta erre reagálva az MTI megkeresésére Gallai István főtitkár.

Bretz Gyula MÖSZ-elnök pedig arról számolt be, hogy amikor Szöul bejelentette, hogy nem tudja megrendezni a vk-sorozat záróversenyét, mert előtte és utána is két hét karantén várt volna a résztvevőkre, Klaus Schormann a UIPM végrehajtó bizottsága elé terjesztette, hogy Magyarország lenne a beugró, és a vezető testület egyhangú döntéssel támogatta ezt.

"Mindenki nagyon bízik a magyar szervezésben, mindenki nagyon elégedett a Közszolgálati Egyetemen most zajló, budapesti világkupa lebonyolításával is" - hangsúlyozta.

Vk-döntőben, világbajnokságon, illetve kontinensbajnokságokon 2019-ben már elkelt 23-23 hely a tokiói 36-36 fős mezőnyökben, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt tavaly tavasztól törölték a versenyeket, így a kvalifikáció akkor nem folytatódhatott. A ranglistapontokat adó világkupák közül csak a februári, kairói versenyt tudták megrendezni 2020-ban, a többit - Szófiában, Budapesten, illetve a döntőt Szöulban - március végén törölték. A vk-széria most folytatódik a tavalyi helyszínekkel - a budapesti versenyt ezen a héten rendezik -, annyi változás azonban történt, hogy a finálé átkerült Magyarországra. Vagyis hét hét múlva, az utolsó előtti olimpiai kvalifikációs viadal házigazdájaként Székesfehérvár láthatja vendégül a világelitet.
(MTI)

Galériánk

Öttusa-vk - Székesfehérváron lesz a sorozat döntője Öttusa-vk - Székesfehérváron lesz a sorozat döntője Öttusa-vk - Székesfehérváron lesz a sorozat döntője Öttusa-vk - Székesfehérváron lesz a sorozat döntője
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!