Pályakerékpár-vb - Három magyar indul Pruszkówban - ELŐZETES

Sport, 2019.02.26

Három magyar versenyző, Szalontay Sándor, Lovassy Krisztián és Filutás Viktor szerepel a szerdán kezdődő pályakerékpáros világbajnokságon a lengyelországi Pruszkówban.

Lovassy csütörtökön a 15 kilométeres scratch-ben áll először rajthoz. 2017-ben a berlini kontinensviadalon ezüstérmet nyert ebben a számban, amely egyéni futam, a helyezéseket az utolsó sprint és a lekörözések száma dönti el. Az MTI megkeresésére a magyar szövetség (MKSZ) top 10-es helyezést fogalmazott meg célkitűzésként.

A BVSC-Zugló 30 esztendős versenyzője szombaton a négy versenyszámot magában foglaló omniumban is érdekelt lesz, ha az olimpiai számban a 15. hely körül végez, az már jó eredmény lenne számára - az MKSZ szerint.

Szintén szombaton kezdődik majd a férfiak sprintversenye is, ebben lesz érdekelt a 28 éves Szalontay. A VeloClass Velence kerekese számára a legjobb 16-ba kerülés a cél.

A 22 éves Filutás elsőéves a felnőttek között, s ezúttal a pénteki 40 kilométeres pontversenyben áll rajthoz. A BVSC-s kerekes számára az első húszba jutás már kiváló eredmény lenne.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!