Párbajtőr GP - Andrásfi elődöntős, ezzel biztos érmes

Sport, 2019.03.10

Andrásfi Tibor elődöntőbe jutott, ezzel már biztos érmes a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfi versenyében. Hajszálra volt ettől Rédli András, aki egyetlen tussal kapott ki a negyeddöntőben.

A 315 fős mezőnyben rég nem látott nagyszerű teljesítménnyel tíz magyar jutott fel a pénteki selejtezőből a főtáblára. A vasárnapi folytatásnál hatan vették sikerrel az első akadályt, a következő körben feleződött a hazai létszám, majd a legjobb 16-ból ketten léptek tovább, a negyeddöntőből pedig a 19 éves Andrásfinak sikerült beverekednie magát a négy közé. A kínai Szung Hung-csiével szembeni első mérkőzése még szoros volt, a további asszókat viszont magabiztosan nyerte meg a francia Alex Fava, Siklósi Gergely és az orosz Pavel Szuhov ellen. Az elődöntős program 18 órakor kezdődik.

A csapatban világbajnok, olimpiai bronzérmes, egyéniben Európa-bajnok, vb-harmadik Rédli rögtön nagyon erős ellenfelet kapott Nikolai Novosjolov személyében. Az észt vívó ugyan már 38 éves, de korábban kétszer nyert egyéniben világbajnokságot. A vasárnapi mérkőzésük egy darabig szorosan alakult, aztán a magyar párbajtőröző két-három tussal meglépett és élt a helyzeti előnyével. Utána könnyebb asszók következtek, a negyeddöntőben viszont ráadástussal kikapott a japán Minobe Kazujaszutól.

"Hibáztam a végén, 9-7-es vezetésemnél kétszer kiugrottam, ugyanolyan tusokat kaptam. Aztán a hirtelen halálban is kiugrottam, pedig nálam volt a kedvezmény, tehát rövid időn belül háromszor is hibáztam" - értékelte utolsó asszóját Rédli, ugyanakkor a pénteki selejtezőben és a 64-es táblán vasárnap mutatott teljesítményével összességében elégedett volt.

"Jól ment ma is és ez igaz a tegnapelőttre is. Az első asszó minden versenyen a legnehezebb, de aztán belelendültem, beindult a szekér. A japán egyébként jó vívó, top 16-os, szép tusokat is adott, csak kár volt a kiugrásokért" - mondta.


Eredmények:

a 64 között:
Andrásfi Tibor - Szung Hung-csie (kínai) 11-10
Rédli András-Nikolai Novosjolov (észt) 15-13
Siklósi Gergely-Angel Fabregat (spanyol) 15-11
Koch Máté-Szergej Bida (orosz) 15-10
Bányai Zsombor-Ruben Limardo Gascon (venezuelai) 13-9
Nagy Dávid-Dmitrij Adajkin (kazah) 15-12
Jacob Hoyle (amerikai)-Szényi Péter 13-12
Pavel Szuhov (orosz)-Peterdi András 15-11
Park Szang Jung (dél-koreai)-Kiss Gergő 15-10
Jannick Borel (francia)-Bakos Bálint 15-14

a 32 között:
Andrásfi-Alex Fava (francia) 15-9
Rédli-Fajzulla Alimov (üzbég) 15-4
Siklósi-Bányai 10-9
Max Heinzer (svájci)-Koch 15-10
Minobe Kazujaszu (japán)-Nagy 9-8

a 16 között:
Andrásfi-Siklósi 15-11
Rédli-Gabriele Cimini (olasz) 15-11

a negyeddöntőben:
Heinzer-Bogdan Nyikisin (ukrán) 15-5
Andrea Santarelli (olasz)-Bas Verwijlen (holland) 12-11
Andrásfi-Szuhov 15-8
Minobe-Rédli 10-9
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!