Párizs 2024 - Olasz szakember a címvédő francia férfi röplabda-válogatott élén

Sport, 2022.03.29

Az olasz Andrea Giani veszi át az olimpiai címvédő francia férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztségét.

A francia szövetségnek azután kellett új edző után néznie, hogy a Laurent Tillie helyét tavaly nyáron átvevő brazil Bernardo Rezende múlt héten bejelentette, családi okok miatt nem tudja kitölteni a 2024-es párizsi olimpiáig szóló szerződését.

Giani minden idők egyik legjobb játékosaként az olasz válogatottban rekordot jelentő 474 alkalommal lépett pályára, 1988 és 2005 között három világbajnoki aranyérem (1990, 1994, 1998) mellett olimpiákon két ezüst- (1996, 2004) és egy bronzérem (2000) jutott neki. Európa-bajnokságot négyszer (1993, 1995, 1999, 2003), világligát hétszer nyert az nemzeti csapattal, visszavonulása után pedig a Modenánál kezdett edzősködni.

Később Romában, Veronában és Milánóban is dolgozott, mielőtt 2019-ben visszatért Modenába. Szövetségi kapitányként 2015/16-ban a szlovénokat, 2017-től tavalyig a németeket vezette, előbbi együttessel 2015-ben, utóbbival két évvel később nyert Eb-ezüstöt.

Giani első nagy kihívása az idei, augusztus 26-án kezdődő világbajnokság lesz a franciákkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!