PGA - Nem lesznek nézők az év első Major-versenyén

Sport, 2020.06.23

Hosszas mérlegelés után eldőlt, hogy az eredetileg kijelölt helyszínen, de nézők nélkül rendezik meg augusztus 6. és 9. között a profi golfozók idei első Major-viadalát, a PGA Championshipet.

A sportág Grand Slamjének számító Major-versenyek hagyományosan az augustai US Mastersszel kezdődnek, ám a koronavírus-járvány miatt a teljes programot át kellett írni, így az első csúcstorna az eredetileg májusra kiírt PGA Championship lesz.

A minden évben más helyszínen sorra kerülő viadal házigazdája 2020-ban a San Franciscó-i Harding Park, mely először adhat otthont ilyen rangú viadalnak. Az espn.com cikke szerint az új időpontot már áprilisban kijelölték, az utóbbi hetekben pedig arról tárgyaltak az érdekeltek, hogy lesz-e lehetőségük legalább korlátozott számban beengedni rajongókat a golfpályára. Közben az is felmerült, hogy más golfklubba vigyék az eseményt annak érdekében, hogy elkerüljék a zártkapus rendezést.

Végül úgy határoztak, hogy nem változtatnak helyszínen, ahova viszont egyetlen rajongó sem léphet majd be a verseny alatt.

A további Major-versenyek közül New York-i US Open szeptember 17-én, az augustai Masters november 12-én kezdődik, a The Open Championshipet azonban idén nem rendezik meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!