Phjongcshang 2018 - Magyar búcsú az alpesi csapatverseny nyolcaddöntőjében

Sport, 2018.02.24

A magyar négyes a nyolcaddöntőben búcsúzott a jóval esélyesebb és későbbi győztes svájci kvartettel szemben az alpesi sízők szombati csapatversenyén a phjongcshangi téli olimpián.

A Hozmann Szonja, Maróty Mariann, Samsal Dalibor, Kékesi Márton összeállítású együttes valamennyi tagja kikapott a rendkívül gyors és egy kis ugratóval tarkított szlalompályán, azaz a tavalyi világbajnokság negyedik helyezettje 4-0-val jutott a legjobb nyolc közé.

Elsőként Hozmann Szonja vette birtokába a pályát Denise Feierabenddel, aki nagyjából két kaput és több mint egy másodpercet vert a 16 éves magyar lányra. Másodjára a horvát születésű Samsal Dalibor találkozott Ramon Zenhäusernnel, az esélyeket jól jelezte, hogy utóbbi ezüstérmes volt műlesiklásban. A negyedik olimpiáján, de először magyar színekben szereplő Samsal közel másfél másodperccel bizonyult lassabbnak.

Következett Maróty Mariann és Wendy Holdener. A svájci versenyző volt már világbajnok kombinációban, Phjongcshangban pedig nyert egy-egy ezüstöt és bronzot műlesiklásban és kombinációban. A különbség az eddigi legnagyobb volt közel három másodperccel. A legjobban Kékesi Márton szerepelt Daniel Yule ellen, ugyanis csak 1.16 másodperccel ért később a célba, mint riválisa.

"Azért zavart a sérülésem, mert ebben a számban két kézzel szokták elütni a kapukat, de én ezt nem tudtam megtenni" - értékelt elsőként Samsal, akinek az egyik edzésen eltört a hüvelykujja.

"Mi nem tudjuk két kézzel ütni a kapukat, mint a férfiak" - mondta Hozmann Szonja, aki elárulta, ez annyira különleges versenyszám, hogy erre alig készülnek, itt is csak három napot gyakoroltak rá.

Maróty Mariann azt fejtette ki, hogy műlesikló a vonalvezetés, a kétpóznás kapuk viszont az óriás-műlesiklást idézik. Úgy értékelt, hogy emiatt egyszer beleakadt az egyik kapuba, utána már nem tudta visszanyerni a sebességét.

"Azt hiszem, most mindannyiunknak kék-zöld folt a háta a visszacsapódó póznáktól" - mondta Kékesi.

A svájciakat nemcsak a magyarok, hanem senki nem tudta megállítani a folytatásban, ugyanis a negyeddöntőben a németeket 2-2-vel, jobb idővel, az elődöntőben a világbajnoki címvédő franciákat 3-1-re, a fináléban pedig az osztrákokat szintén 3-1-re győzték le.


Eredmények:

alpesi sí, csapatverseny, olimpiai bajnok:

------------------------------------------
Svájc (Denise Feierabend, Ramon Zenhäusern, Wendy Holdener, Daniel Yule, Luca Aerni)
2. Ausztria (Stephanie Brunner, Katharina Gallhuber, Katharina
Liensberger, Manuel Feller, Michael Matt, Marco Schwarz)
3. Norvégia (Nina Haver-Löseth, Kristin Lysdahl, Maren Skjöld, Sebastian Foss-Solevaag, Leif Kristian Nestvold-Haugen, Jonathan Nordbotten)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!