Phjongcshang 2018 - Negyedik a női váltó, Keszler és a Liu fivérek a negyeddöntőben - ÖSSZEFOGLALÓ

Sport, 2018.02.20

A magyar női rövidpályás gyorskorcsolya váltó a negyedik helyen végzett a phjongcshangi téli olimpia keddi napján, egyéniben pedig Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang 500, míg Keszler Andrea 1000 méteren továbbjutott a selejtezőből. Knoch Viktor és Jászapáti Petra viszont kiesett.

A szakvezetés ezúttal Heidum Bernadettet hagyta ki a csapatból a 3000 méteres váltóversenyben, azaz Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia alkotta a magyar négyest, amely a kisdöntőben második lett, így a hatodik hely már biztos volt, de a fináléban két stafétát is kizárt a zsűri, ami két hely előrelépést jelentett.

A magyarok a második pozícióból rajtoltak, ezt a helyet az 500 méteren tizedik, az 1000 méter selejtezőjéből alig egy órával korábban továbbjutott Keszler megtartotta a hollandok mögött, akik azonnal óriási tempót diktáltak. Alig telt el néhány kör, amikor már a japánok és az oroszok is kissé leszakadtak a magyar és a holland kvartettől, ez a különbség aztán folyamatosan nőtt a célig.

Hollandia végül 4:03.471 perces új világrekorddal győzött, a magyaroknak nem volt esélyük az előzésre, "csak" tapadni tudtak az éllovasra, de így is a régi világcsúcson belül, 4:03.603 perccel értek célba. A régi rekordot a dél-koreaiak tartották 4:04.222 perccel, a magyar csúcs pedig három másodperccel dőlt meg.

"Láttam, hogy eszméletlen gyorsak a köridők, de amikor megállítottam a stopperem, azt hittem, hogy elrontottam valamit és lemaradtam fél körről. Senki kudarcának nem örülök, de megérdemelték a lányok a negyedik helyet ilyen fantasztikus időeredménnyel" - mondta az MTI-nek Bánhidi Ákos csapatmenedzser, aki kifejtette, edzőként talán a negyedik helynél is többre értékeli minden idők második legjobb teljesítményét, mert ezt még maguk sem gondolták, hogy képes rá ez a csapat.

A harmadik olimpiáján szereplő Keszler kifejtette, nincs bennük csalódottság, hogy megnyert B döntő esetén meglett volna a bronzérem, mivel minden más versenyen hatodikként zártak volna, így inkább csak örülnek a két hely előrelépésnek.

"Annyira gyors volt a tempó, hogy nem mertem megnézni a köridőket a kivetítőn. Nem sajnálom a bronzot a hollandoktól, úgy mentek világcsúcsot, hogy az elejétől a végéig vezettek, ami elképesztő. Ott a helyük" - mondta Keszler.

A női váltó sorozatban harmadszor végzett pontszerző helyen: Vancouverben ötödik, Szocsiban pedig hatodik lett. Mindhárom stafétának tagja volt Keszler és Heidum.

Ez a harmadik magyar pontszerző helyezés Phjongcshangban, előzőleg Liu Shaolin Sándor ötödik, Jászapáti Petra pedig hatodik lett 1500 méteren rövidpályás gyorskorcsolyában.

Egyéniben Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is futamgyőztesként jutott negyeddöntőbe 500 méteren, azaz éppen azon a távon, melyen két éve Szöulban előbbi világbajnok, utóbbi pedig bronzérmes lett. Mindketten a kettes pozícióból rajtoltak, de azonnal élre törtek, a hátralévő négy körben pedig nem engedték át másnak a vezetést. Knoch Viktor kevesebb mint egy körrel a vége előtt a szintén továbbjutó második helyen korcsolyázott, amikor megbotlott és elesett, ezáltal kiesett.

Női 1000 méteren Jászapáti Petra ugyan egyéni csúcsot javított, de nem sikerült továbbjutnia.

A harmadik olimpiáján szereplő Keszler Andrea egy újraindított futamon második helyen volt, amikor a világbajnoki címvédő brit Elise Christie az egyik egyenes végén úgy vette be a kanyart, hogy közben kilökte őt. A tatabányai sportoló ugyan lábon maradt, de ő sem tudta visszanyerni már a sebességét, így negyedikként haladt át a célvonalon. A zsűri viszont továbbjuttatta, továbbá kizárta Liu Shaolin Sándor párját, akit az edzője ölben vitt az öltözőbe, annyira fájt a lába.

A rövidpályás gyorskorcsolya versenyei csütörtökön zárulnak a dél-koreai játékokon, akkor fejezik be a férfi 500 és a női 1000 méteres versenyt, illetve jön a férfi 5000 méteres váltó, amelynek döntőjében a magyar négyes is érdekelt.

A műkorcsolyázók között a háromszoros világbajnok Tessa Virtue, Scott Moir kanadai páros diadalmaskodott. Ugyancsak Kanadába került a női síakrobaták félcsőben kiosztott aranyérme Cassie Sharpe sikere révén.

Sílövészetben Martin Fourcade vezette francia váltó győzött, a 29 éves klasszis Phjongcshangban a harmadik, karrierje során pedig az ötödik ötkarikás aranyérmét szerezte, ezzel hazája legeredményesebb olimpikonjává lépett elő.

Hármas német sikerrel zárult az északi összetett második száma, melynek során nagysáncon ugrottak a versenyzők. A győzelmet rendkívül szoros befutót követően a világbajnok Johannes Rydzek szerezte meg a négy évvel ezelőtt Szocsiban bronzérmes Fabian Riessle, illetve Eric Frenzel előtt.

A férfi jégkorongtornán a negyeddöntőbe jutásért a norvégok a szlovénokat győzték le a hirtelen halálban, az amerikaiak könnyedén nyertek a szlovákok ellen. A finnek a házigazda dél-koreaiak könnyed legyőzésével, míg a németek a svájciak felett aratott hosszabbításos sikerrel jutottak a nyolc közé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!