Rali Eb - A maximálishoz közeli nevezés érkezett a nyíregyházi Rally Hungaryre

Sport, 2020.10.30

A tavalyihoz képest másfélszer több, összesen ötvenhat nevezés érkezett az ERC-kategóriában a november 6. és 8. között megrendezendő Rally Hungaryre, az Európa-bajnokság idei negyedik futamára - hangzott el a verseny szervezői és a város képviselői által tartott pénteki nyíregyházi sajtótájékoztatón.

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett, Magyarország az autósportban komoly rendezőnek számít, a Forma-1, a túraautó-világbajnokság, a tereprali-világkupa és a kamion Európa-bajnokság mezőnye mellett a második nyíregyházi rendezés révén már a rali Eb mezőnyét is vendégül látja az ország.

Utóbbi megrendezéséről 2018-ban döntött a kormány, ennek értelmében 2019-től 2023-ig biztosított a raliverseny megtartása a nyírségi megyeszékhelyen - jelentette ki az államtitkár, megjegyezve, ehhez a kabinet mellett szükség volt a magyar szakági szövetség, a promóter, a város, a versenyzők és a szurkolók egyetértésére és támogatására.

Őry Tamás, a Rally Hungary promótere a sajtótájékoztatón kifejtette, a nyíregyházi futam iránt felfokozott nemzetközi érdeklődést tapasztaltak a toppilóták részéről, hiszen a koronavírus-járvány miatt elmaradt versenyek okán a pilóták keresik a versenyezési lehetőségeket. A promóter értékelése szerint részben ennek is köszönhetően a tavalyi évhez képest több mint másfélszer annyi nevezést regisztráltak az ERC-kategóriába: 2019-ban 37, idén pedig 56 nevezést fogadtak be, ami már nagyon közel van a maximális hatvanas létszámhoz.

"Nemcsak a létszám számít, hanem a minőség is, olyan világbajnoki futamokat nyert toppilóták érkeznek Nyíregyházára, mint például Andreas Mikkelsen vagy az Eb összetett pontversenyének második helyen álló Oliver Solberg" - tette hozzá.

A rendezés nehézségekről szólva elmondta, a járvány megnehezítette az ilyen színvonali versenyek lebonyolítását, ez pedig az eddigieknél sokkal több energiát kívánt meg a szervezőktől is.

"A nemzetközi sportesemények elmaradása ellenére végig kitartottunk amellett, ha lehetséges, rendezzük meg ezt a versenyt és ha lehetséges, rendezzük meg nézők mellett" - mondta. Szavai szerint a nemzetközi szövetség (FIA) és a kormány előírásai szerint nagyon szigorú protokollrendet kell betartani, a versenyzőket és sportvezetőket el kell szeparálni a nézőktől, ezért november 6-án, a máriapócsi Rabócsiringen tartandó, fény- és hangtechnikával kiegészített úgynevezett "superspecial" versenyt maximum 4500 néző tekintheti meg.

Őry Tamás a további korlátozások között a szervízpark látogatásának tilalmát említette, ezt - a FIA-előírás szerint - teljesen el kell zárni a nézők, illetve a média elől. Szigorú szabályok vonatkoznak a versenyközpontra is, ahol egymástól elszigetelt helyiségeket kell biztosítaniuk a szervezőknek - tette hozzá.

A mezőny a pénteki, máriapócsi szakaszt követően november 7-én szombaton a Zemplénbe költözik át, ahol négy, csaknem hatvan kilométer hosszú gyorsasági szakaszt kell kétszer teljesíteniük a versenyzőknek Újhuta és Disznókő között. November 8-án vasárnap előbb három szakasz vár a pilótákra és navigátoraikra az Erdőbénye és Újhuta közötti 32 kilométeren, majd a Nyíregyháza belvárosában tartandó gyorsasági szakaszt teljesíti a mezőny.

A tavalyi verseny összes ikonikus elemét sikerült megtartani, közte a Kossuth téri rajt-cél ceremóniát - tette hozzá Őry Tamás.

A sajtótájékoztatón köszöntőt mondott Rákóczi Ildikó, a nyíregyházi közgyűlés szociális, egészségügyi és sportbizottságának elnöke, valamint az Eb összetett pontversenyének 12. helyén álló Herczig Norbert négyszeres abszolút magyar bajnok raliversenyző.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!