Rali Eb - Herczig: az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye lesz Nyíregyházán

Sport, 2020.10.29

Herczig Norbert négyszeres abszolút magyar bajnok raliversenyző szerint az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye gyűlik majd össze a jövő hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungaryn, az Európa-bajnokság idei negyedik futamán.

Az Eb összetett pontversenyének 12. helyén álló pilóta az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt mondta, jó hangulatban várják a viadalt navigátorával, Ferencz Ramónnal, akivel nemcsak annak örülnek, hogy egyáltalán versenyautóba ülhetnek és mehetnek, hanem annak is, hogy mindezt hazai közönség előtt tehetik.

"Részben már a jövő évet készítjük elő, bízva abban, hogy konszolidálódik a járványhelyzet, de természetesen egy Eb-futamon nem csak a részvételért indulnak el a versenyzők, és így vagyunk ezzel mi is, a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk" - nyilatkozott Herczig.

A magyar versenyző hozzátette, az idén ez a harmadik futam, amelyen rajthoz állhatnak, összességében pedig keveset tudtak tesztelni és versenyezni, ezért is jó, hogy a Rally Hungaryn elindulhatnak.

"Kicsit későn, de megtaláltuk, hogy hol vannak azok a pontok, amelyekben lemaradásunk van az élmezőnyhöz képest, ezt próbáljuk kamatoztatni a továbbiakban" - jelentette ki Herczig.

A Rally Hungary jövő pénteken kezdődik a máriapócsi prológgal, majd szombaton és vasárnap a Zemplénben, valamint Nyíregyházán versenyez az Eb mezőnye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!