TV műsor

Rio 2016 - Horváth Dávid mégis indulhat

Sport, 2016.07.22

Mégis indulhat a riói olimpián az úszó Horváth Dávid - tájékoztatta pénteken Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az MTI-t.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) először július 6-án tájékoztatta arról a MÚSZ-t, hogy lehetőséget ad a 20 éves junior világbajnoki ezüstérmesnek, akinek csak B-szintje volt 200 méter mellen. Múlt pénteken a FINA jelezte, "utólag kapott észrevételek" miatt Horváth mégsem vehet részt a játékokon, most pedig ezt a döntését módosította "különleges elbírálással".

"Nagy örömmel fogadtam a hírt, azonnal hívtam Fábián László csapatvezetőt, aki rendkívül rugalmas volt, és jelezte, azonnal megoldják, Horváth Dávid utazik" - nyilatkozott Gyárfás Tamás, hozzátéve, hogy a már riói résztvevő Sztankovics Anna is kapott jó hírt: a 200 méter mell mellett 100 méter mellen is rajthoz állhat Brazíliában.

"A Magyar Úszó Szövetség vezetősége nem nyugodott bele a döntésbe, hiszen nagyon sajnálta Dávidot, aki végigcsinálta a felkészülést, és úgy volt, hogy utazik - mondta az MTI-nek Turi György, Horváth Dávid edzője. - Az első válasz még nemleges volt, mígnem többszöri sportdiplomáciai tárgyalást követően sikerült megkapnia a szabadkártyát. Azt gondolom, Gyárfás Tamásnak, a MÚSZ elnökének komoly szerepe lehetett az ügyben, hiszen neki kellett egyezkednie Cornel Marculescuval, a FINA ügyvezető igazgatójával."

Horváth indulásával 36 fősre nőtt a magyar úszócsapat a riói ötkarikás játékokon.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!