Rio 2016 - Negyedik a Vasbányai, Mike kenus duó

Sport, 2016.08.20

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó negyedik lett 1000 méteren a riói olimpián.

A KSI SE kettőse 2013-ban világbajnok volt ebben a számban, tavaly és tavalyelőtt pedig második, így az éremesélyesek közé tartozott a szombati döntőben.

A táv nagy részében a mezőny hátsó felében haladtak a magyarok, de aztán remekül hajráztak, bár az éremszerzés végül elmaradt. Az élen német, brazil, ukrán volt a sorrend.

A Rodrigo de Freitas Lagunára épített pályán éppen a magyar egység futamára csendesedett le a szél - amely egy nappal korábban a magyar páros tagjainak elmondásai alapján zavarta őket -, ennek ellenére már az első méterek után hátrányba került a hajójuk.

Nagyon sokáig, körülbelül 250 méterrel a cél előtt még úgy tűnt, Vasbányainak és Mikének nem lesz esélye az éremszerzésre - a hetedik helyen haladtak csak -, ekkor azonban megindították a hajót és hatalmas hajrába kezdtek. Az utolsó métereken megszorongatták a harmadik ukránokat, de bő huszonöt századdal végül lemaradtak a dobogóról.

"Ennyi volt ez a mai pálya" - jelentette ki Vasbányai Henrik, aki a stégen elvált Mike Róberttől, és egyedül állt az újságírók elé. "Kétszázötvennél indítottunk, azt hittem, lesz elég idő befogni a többieket. Éreztem, hogy jövünk fel és meglehet az érem, még az utolsó ötvenen is tudtunk rátenni, de nem sikerült."

Hozzátette: tavaly a kilencedik helyről tudtak a másodikra felérni.

"Tudom, hogy a vezetőség többet várt tőlünk, én is többet vártam magunktól, de remélem, nem kell szégyenkeznem emiatt a negyedik hely miatt" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!