Ritmikus gimnasztika Eb - Csonka mezőny Kijevben - ELŐZETES

Sport, 2020.11.25

A koronavírus-járvány miatt hiányos mezőnnyel rendezik csütörtöktől vasárnapig Kijevben a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot.

Csupán 23 ország 57 junior és 56 felnőtt versenyzője indul az ukrán fővárosban. A junioroknál 15, a felnőtteknél 21 ország lépett vissza. A magyar színeket a felnőttek mezőnyében Pigniczki Fanni képviseli.

A világjárvány miatt az érkezéskor a résztvevőknek rendelkezniük kell egy negatív PCR-teszttel, de a helyszínen ismét mindenkit tesztelnek. A bemelegítést arcmaszkban kell végezniük a versenyzőknek. A magyar szövetség (MRGSZ) sajtóközleményében Deutsch-Lazsányi Erika, a technikai bizottság elnöke elmondta, erre külön készült a csapat, amely a korábbi háromórás bemelegítést másfél órásra csökkentette.

A juniorok autóbusszal, Pigniczki pedig autóval utazott, illetve utazik a Budapesttől közúton több mint 1100 kilométerre lévő Kijevbe. A magyar küldöttség tagja lesz a Munkácsi Gyermekkórház főorvos-igazgatója is, mivel ő van tisztában leginkább az Ukrajnában hatályos jogszabályokkal, korlátozásokkal.

Deutsch-Lazsányi Erika elárulta, Pigniczki karika- és labdagyakorlata teljesen új, míg a másik két szernél a technikai pontszámot emelték, így az eddigi legjobb, 16. helyezését négy-öt pozícióval is felülmúlhatja. Hozzátette, mentálisan kicsit labilisabb, ami annak tudható be, hogy 15 hónapja nem versenyzett, ráadásul a közelmúltban beteg is volt.

"Esetében nem feltétlenül a helyezés a fontos, sokkal inkább az, hogy milyen eredményt ér el azokkal összevetésben, akikkel a későbbiekben az olimpiai kvótáért küzd majd" - magyarázta.

Ezen az Európa-bajnokságon a felnőtteknél csak összetettben hirdetnek végeredményt.

A csapatversenyben a juniorok, valamint a felnőtt együttes kéziszercsapat pontjait veszik figyelembe. Ebben a kategóriában a magyarok nem vesznek részt, mivel a felnőtt együttes kéziszercsapat a koronavírus-járvány miatt már tavasszal beszüntette felkészülését, elsősorban a szülők kérésére, a közelség okozta fertőzésveszély miatt.

A nemzetközi szövetség a hiányos mezőny miatt korábban úgy döntött, hogy a kontinensviadalon nem lehet olimpiai kvótát szerezni. Deutsch-Lazsányi Erika elmondta, ennek ellenére fontosnak tartották, hogy képviseltessék magukat az ukrán fővárosban.

"Láttuk, mennyit dolgoznak, küzdenek a lányok az optimálisnak közel sem nevezhető körülmények mellett. Nem tehetjük meg, hogy elvesszük tőlük a nemzetközi versenyen, az Eb-n való szereplés lehetőségét. Mindannyian versenyezni szeretnének, ráadásul nálunk a válogatott felkészülése nem állt le a járvány miatt" - nyilatkozta.

A szigorú biztonsági intézkedésekhez tartozik, hogy az Eb-t nézők nélkül rendezik meg.


A program magyar idő szerint:

csütörtök:
junior egyéni selejtező 10.00
felnőtt együttes kéziszercsapatok selejtezője (labda) 15.30

péntek:
junior egyéni selejtező 11.00
felnőtt együttes kéziszercsapatok selejtezője (karika, buzogány) 16.30

szombat:
junior egyéni döntő 13.00
felnőtt együttes kéziszercsapatok döntője: labda 15.00, karika és buzogány 16.00

vasárnap:
felnőtt egyéni összetett döntők 10.45
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!