Roland Garros - Fucsovics férfi párosban is búcsúzott

Sport, 2019.05.29

Fucsovics Márton, oldalán a svéd Robert Lindstedttel az első fordulóban kikapott szerdán a francia nyílt teniszbajnokság férfi párosversenyében.

Az ellenfél, a brazil Marcelo Demoliner és az indiai Divij Sharan kettős az első szettben 28 perc alatt előnyre tett szert, amit Fucsovicsék 48 perc alatt egyenlítettek ki. Mindkét szettben egy-egy alkalommal tudott brékelni a játszma győztese.

A döntő játékrész Fucsovicsék elbukott szervagémjével kezdődött, majd az ellenfél - 3:1-es előnyénél - újból brékelt. A magyar játékos és svéd partnere a végjátékban négy mérkőzéslabdát hárított, de csak az újabb bréket tudták elkerülni, a kiesést már nem.

Az összecsapás 1 óra 50 percig tartott.

A magyar teniszező egyesben is az első fordulóban kapott ki, ötszettes mérkőzésen az argentin Diego Schwartzmantól. Fucsovics vegyes párosban Babos Tímeával az oldalán csütörtökön mutatkozik be, az első fordulóban a Tristan Lamasine, Manon Arcangioli francia kettőssel találkoznak.

A szerdai párosmérkőzés után Fucsovics a közösségi oldalán úgy fogalmazott: korábbi rosszullétét követően már jobban van, de állapota még mindig nem százszázalékos.

"Gyengébbnek érzem magamat, és a közérzetem nem olyan, mint általában, de a vegyes párosra még odateszem magam" - írta. Hozzátette, szeretne ismét teljesen egészséges lenni, és két hét múlva tökéletes állapotban indulni Stuttgartban, nem akarja, hogy bármi visszamaradjon ebből a betegségből.

"A mai meccsen végig azt éreztem, hogy kicsit szerencsétlenek vagyunk. Párosjátékossal nekem mindig nehéz játszani, mindig mondanak különböző variációkat, néha nem is értem, hova kell mennem" - vallotta be a nyíregyházi teniszező, aki nagyon bízik a vegyespáros sikerében.


Eredmény, páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

férfiak:
Marcelo Demoliner, Divij Sharan (brazil, indiai)-Fucsovics Márton, Robert Lindstedt (magyar, svéd) 6:3, 4:6, 6:2
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!