Roland Garros - Fucsovics sem bírt Ciliccsel

Sport, 2022.05.26

Fucsovics Márton a második fordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyéni versenyétől, miután négy játszmában kikapott Marin Cilictől.

A világranglistán a magyarok közül legmagasabban rangsorolt Fucsovics (57.) és az ATP-rangsorban 23. horvát ellenfele ezt megelőzően kétszer találkozott, 2017-ben Bázelben három, 2018-ban Indian Wellsben két játszmában nyert Cilic, akinek azonban a salak a legkevésbé kedvelt borítása.

A US Open 2014-es bajnoka az első fordulóban tükörsimán legyőzte Balázs Attilát, míg Fucsovics a selejtezőből főtáblára jutott Geoffrey Blancaneaux felett diadalmaskodott ugyancsak három szettben.

A csütörtöki összecsapáson jól kezdett a nyíregyházi teniszező, már 1:1-nél volt négy bréklabdája, ezeket azonban nem tudta kihasználni. Saját adogatásainál magabiztos volt a magyar Davis Kupa-válogatott alapembere, aki 3:3-nál elvette ellenfele szerváját, majd 54 perc elteltével bréklabdát hárítva került szettelőnybe.

A második játszmára elsősorban második adogatásai javultak fel Cilicnek, aki hibái számának csökkentése mellett egyre több nyerőt ütött, majd saját szempontjából a legjobbkor, 5:4-es vezetésénél tudta brékelni Fucsovicsot.

A harmadik szett a horvát játékos újabb brékjével indult, magyar ellenfele 1:4-nél három fogadóelőnyt tudott hárítani, de a következő gémben a maga lehetőségét nem használta ki, így a játék képét továbbra is irányító Cilic fordított.

A negyedik felvonásra Fucsovics játéka teljesen szétesett, a 4:0-ra elhúzó Cilic "szórta" a nyerőket, adogatóként és fogadóként sem követett el szinte semmilyen hibát, miközben nyíregyházi riválisa rengeteget rontott. A magyar teniszező ugyan 5:3-ra még szépített, a precízebben játszó Cilic azonban 2 óra 54 perc után így is a továbbjutást ünnepelhette.

Fucsovics vereségével minden magyar játékos búcsúzott az egyéni küzdelmektől.

A nyíregyházi teniszezőre és amerikai partnerére, az egyestől ugyancsak a második fordulóban búcsúzott Frances Tiafoe-ra még egy párosmeccs is várt volna csütörtökön, ugyanakkor eredeti ellenfelük, a 11. helyen kiemelt olasz Simone Bolelli és Fabio Fognini utóbbi vádlisérülése miatt visszalépett, majd a helyükre beugróként kijelölt argentin Tomas Martin Etcheverry és chilei Alejandro Tabilo sem állt ki az összecsapásra. Ez azt jelenti, hogy Fucsovics és Tiafoe játék nélkül bejutott a 32 közé, ahol pénteken az Alekszandr Bublik, Thanasi Kokkinakis kazah, ausztrál duóval találkozik. Utóbbi - honfitársa, Nick Kyrgios oldalán - megnyerte az Australian Opent.


Eredmény:

férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marin Cilic (horvát, 20.)-Fucsovics Márton 4:6, 6:4, 6:2, 6:3

férfi páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Fucsovics Márton, Frances Tiafoe (magyar, amerikai)-Tomas Martin Etcheverry, Alejandro Tabilo (argentin, chilei) játék nélkül


korábban:

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Gálfi Dalma, Anna Kalinszkaja (magyar, orosz) - Anna-Lena Friedsam, Tatjana Maria (német) 6:4, 6:3
Doj Miszaki, Ajla Tomljanovic (japán, ausztrál)-Udvardy Panna, Vivian Heisen (magyar, német) 6:4, 4:6, 6:0
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!